Romániában a tervezettnél alacsonyabb költségvetési bevételek miatt kényszerül takarékossági intézkedésekre a kormány. Nicolae Ciuca liberális miniszterelnök és Marcel Ciolacu szociáldemokrata házelnök a költségvetési hiányt egymilliárd euróval, azaz 372 milliárd forintnyi összeggel szeretné lefaragni.
A bukaresti nagykoalícióban részt vevő román pártok vezetői Facebook-bejegyzésben jelentették be, hogy sikerült megállapodniuk a hetek óta tervezett takarékossági intézkedéscsomagról, ugyanakkor kiemelték, hogy a hazai mezőgazdasági termelők támogatásáról is döntöttek.
A koalíciós megállapodás szerint tíz százalékkal csökkentik a minisztériumok dologi kiadásait, felére csökkentik a minisztériumi tanácsadók számát, és megtiltják, hogy egy tisztségviselő kettőnél több állami intézményben töltsön be igazgatótanácsi tagságot.
Továbbá létszámstopot vezetnek be a közszférában, de a miniszterelnök szerint „természetesen figyelembe veszik”, hogy az egészségügyben és a tanügyben továbbra is szükség van munkaerőre.
Azok az utóbbi hetekben sokat vitatott elképzelések, amelyek szerint az állami fizetés és nyugdíj halmozásának betiltásával vagy az ötezer eurót meghaladó állami jövedelmekre kivetendő különadóval kellene lefaragni a költségvetési hiányt, nem jelentek meg a hétfői koalíciós egyezségről szóló pártelnöki bejelentésekben.
Ciolacu mégis arról írt, hogy az intézkedéscsomag 5 milliárd lejes megtakarítást fog eredményezni az állami kiadásoknál.
A koalíciós vezetők ugyanakkor megállapodtak arról, hogy a „beszerzési lánc lerövidítésével” támogatják a hazai gazdákat.
Ezt úgy akarják megvalósítani, hogy a kórházaknak, idősotthonoknak, laktanyáknak, iskolai étkezdéknek és minden más költségvetési intézménynek kötelezővé teszik, hogy az élelmiszerek beszerzésénél a viszonteladók számát minimálisra csökkentve a helyi termékeket részesítsék előnyben.
Romániában a tervezettnél alacsonyabb költségvetési bevételek miatt kényszerül takarékossági intézkedésekre a kormány.
Az adóhatóság szerint az első negyedévben az állami bevételek nagyságrendileg egymilliárd euróval kisebbek voltak a tervezettnél, ami az egész évre kivetítve négymilliárd euróval növelné az amúgy is magas (a GDP 4,4 százalékára tervezett) költségvetési hiányt.