Index Vakbarát Hírportál

Nagy katonai megállapodásra készül az Egyesült Államok két ázsiai országgal

2023. május 9., kedd 14:26

Japán és Dél-Korea a jövő hónap elején megállapodik abban, hogy egy amerikai rendszeren keresztül összekapcsolják radarjaikat, hogy valós idejű információt osszanak meg egymással az észak-koreai ballisztikus rakétákról.

Japán, Dél-Korea és az Egyesült Államok védelmi miniszterei azt tervezik, hogy a jövő hónap elején Szingapúrban tartandó ázsiai védelmi csúcstalálkozó keretein belül megállapodást kötnek – közölte egy, az ügyet jól ismerő forrás. 

A Yonhap dél-koreai hírügynökség arról tájékoztatott, hogy a szöuli elnöki hivatal közölte: Japánnal és az Egyesült Államokkal közösen létrehoznak egy csoportot az észak-koreai rakétákkal kapcsolatos információk megosztására. A japán kormány legfőbb szóvivője, Macuno Hirokazu viszont azt mondta, hogy még nem született döntés a tervezett egyezményről – írja az MTI. 

Egy magas rangú tisztségviselő szintén azt mondta: a rendszer jelenleg tervezési szakaszban van.

A dél-koreai védelmi minisztérium egyik szóvivője egy korábbi sajtótájékoztatón elmondta: a három ország tárgyalásokat folytatott az információcsere fokozásáról, de még nem véglegesítettek semmit.

Washington, Szöul és Tokió novemberben jutott megegyezésre az információáramlás felgyorsításáról, miután Észak-Korea az elmúlt évben példátlan mennyiségű ballisztikus rakétát lőtt ki. Japán és Dél-Korea összeköttetésben áll az Egyesült Államok radarrendszereivel, de egymással nem. Szöul és Tokió között a gyarmati múlt terhe ellenére jelentősen javult a kapcsolat az elmúlt hónapokban. Japán 1910-től 1945-ig megszállva tartotta Koreát.

Kisida Fumio japán kormányfő vasárnap Jun Szok Jol dél-koreai elnökkel találkozott Szöulban, hogy megerősítsék a védelmi együttműködést országaik között.

Japán és Dél-Korea védelmi miniszterei találkozóra készülnek a június elején Szingapúrban megrendezendő IISS Shangri-La Párbeszéd elnevezésű ázsiai védelmi konferencián. 2019 novembere óta ez lenne az első alkalom, hogy a két ország védelmi miniszterei találkoznak.

Rovatok