Index Vakbarát Hírportál

Meteorit csapódott egy családi házba az Egyesült Államokban

2023. május 9., kedd 17:17

Egy New Jersey-i család közölte, hogy vélhetően egy meteorit zuhant be a házukba a tetőn keresztül. A tetőn, illetve a mennyezeten is áthatolt az objektum, majd a padlóban is kárt tett, akkora erővel ért földet.

A hopewelli rendőrség közleménye szerint egy meteoritnak vélt fémtárgy csapódott egy házba. A hosszúkás tárgy, amely a rendőrség leírása szerint körülbelül 10-15 centiméteres, áthatolt a ház tetején és mennyezetén, mielőtt a keményfa padló megállította. 

A rendőrség által közzétett képen az űrszikla egy sérült, repedezett padló mellett látható. Suzy Kop, a ház egyik lakója a CBS Philadelphiának elmondta, hogy a meteorit az apja hálószobájában landolt, de senki sem volt otthon. Elmondása szerint a tárgyat a szobában lévő törmelék között találta meg, miután beesett a mennyezeten keresztül. 

Megérintettem a dolgot, mert azt hittem, hogy egy egyszerű kődarab (…) és meleg volt

– mondta a CBS Philadelphiának. 

Ez állhat a háttérben 

A rendőrség közölte, hogy több más ügynökséggel is felvették a kapcsolatot, hogy azonosítsák a tárgyat. Azt mondták, hogy az objektum kapcsolatban állhat az Éta Aquaridák nevű, jelenleg is zajló meteorrajjal, a Halley-üstökössel kapcsolatos eseménnyel, amely április közepétől május végéig látható, és általában minden évben május 5-e körül tetőzik. 

A rendőrség szerint a nyomozás még folyamatban van. Derrick Pitts, a Franklin Intézet vezető csillagásza a CBS Philadelphiának elmondta, hogy az objektum több milliárd éves lehet, akár olyan régi, mint maga a Naprendszer. 

Rovatok