Index Vakbarát Hírportál

Készenléti állapotot rendelt el a súlyos csapástól tartó Izrael

2023. május 10., szerda 10:05

Izraelben készenléti állapotban várják a palesztinok válaszát a keddi izraeli légicsapásokra, a Gázai övezet környékén továbbra sincs tanítás – jelentette a helyi média szerdán.

Éjszaka a várakozásokkal ellentétben nem indítottak rakétákat a Gázai övezetből Izrael felé, válaszul az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista szervezet három gázai vezetőjének kedd hajnali célzott megölésére, mely akcióban tíz civil, köztük négy gyermek is életét vesztette.

„A válaszok nem korlátozódnak egy bizonyos frakcióra, hanem minden csoportnak részt kell vennie benne” – nyilatkozta a Gázai övezetet irányító Hamász terrorcsoport egyik tisztviselője. „Súlyos leckét fognak adni Izraelnek” – tette hozzá.

A válaszcsapástól tartva nem csak kedden, szerda délelőtt sem megy iskolába mintegy háromszázezer tanuló a Gázai övezet melletti izraeli településeken. Az oktatási minisztérium internetes távoktatással próbálja helyettesíteni a tanítást.

A Gázai övezet negyven kilométeres körzetében továbbra is tilos a gyülekezés, és Askelónban számos kereskedő arról számolt be, hogy üresek a boltok. A szabad ég alatt legfeljebb tízen, zárt területen legfeljebb százan tartózkodhatnak, és csak azok a munkahelyek működhetnek, ahol légiriadónál időben elérhető az óvóhely.

A ynet szerint a biztonságiak úgy vélik, hogy az Iszlám Dzsihád azért késlelteti a választ, mert átütő erejű „nyitócsapást” szeretne. Kedd délután egy ilyet hiúsítottak meg egy légicsapással Hán-Junisznál, és Izrael nagy erőfeszítéseket tesz a további hasonló támadások megakadályozására – adta hírül az MTI.

Helyi médiaértesülések szerint a színfalak mögött megpróbálják közvetítők segítségével megnyugtatni a kedélyeket. A tárgyalásokon részt vesz az ENSZ-főtitkár küldötte, valamint Egyiptom és Katar képviselői, akik nyomást gyakorolnak az Iszlám Dzsihádra, hogy ne válaszoljanak, és a Hamászra, hogy kényszerítsen nyugalmat az Iszlám Dzsihádra.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában szerdán zárt ülést tartanak a gázai övezeti eszkalációról Kína, Oroszország és az Egyesült Arab Emirátusok kérésére.

FRISSÍTÉS: Gázából mintegy harminc rakétát indítottak Izrael felé, miután az izraeli légierő újabb légicsapással ismét egy páncéltörő rakétát kilőni szándékozó osztaggal végzett a Pajzs és nyíl hadműveletben szerdán – jelentette a helyi média szerda délután.

Az izraeli hadsereg közzétette az Iszlám Dzsihád osztag elleni legújabb légicsapásról készített felvételeket. Egy olyan járműre lőttek, amelyen a szervezet több munkatársa egy rakétakilövő-hely felé tartott.

Palesztin médiajelentések szerint legkevesebb egy ember meghalt a légicsapásban. Ezt követően a Pajzs és nyíl hadművelet keddi kezdete óta először megszólaltak a légvédelmi szirénák Askelonban és a Gázai övezettel szomszédos térségben, összesen mintegy harminc rakétát lőttek Izrael felé az övezetből.

A Szderotra irányzott kilenc rakéta mindegyikét elfogta a Vaskupola légvédelmi rendszer, amelynek ellenrakétaindító-egységeit már kedden kitelepítették a veszélyeztetett területekre. A gázai rakéták után nem jelentettek izraeli személyi sérüléseket, és anyagi kár sem keletkezett, írja az MTI.

Rovatok