Index Vakbarát Hírportál

Lavrov: Washington terroristák bevonásával állít fel hadsereget Szíriában

2023. május 10., szerda 18:25

Az orosz külügyminiszter szerint a harcosokat Szíria destabilizálása érdekében képzik ki. Lavrov úgy véli, hogy az amerikaiak terrorszervezetek és helyi arab törzseket vonnak össze egy kormányellenes fegyveres alakulatba.

Az Egyesült Államok megkezdte egy kormányellenes szíriai fegyveres szervezet létrehozását az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosainak bevonásával – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a török, a szíriai és az iráni hivatali kollégájával megtartott szerdai moszkvai találkozóján.

A cél világos – felhasználni ezeket a harcosokat a Szíriai Arab Köztársaság törvényes hatóságai ellen, a helyzet destabilizálására az országban

– mondta Lavrov a RIA Novosztyi hírügynökség szerint három órán át tartó egyeztetést megnyitva. A találkozón Lavrov mellett Mevlut Cavusoglu török, Fejszál Mekdad szíriai és Hosszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter vett részt.

Az orosz külügyminiszter szerint az amerikaiak azt tervezik, hogy más terrorszervezetek és a helyi arab törzsek képviselőit is bevonják a Rakka körül felállítandó, új kormányellenes fegyveres alakulatba. Emlékeztetett arra, hogy ezt a problémát a négy ország védelmi minisztere a közelmúltban megvitatta Moszkvában, és megállapodott abban, hogy közös ellenintézkedéseket hoz.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség emlékeztetett arra, hogy februárban az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) közölte: az Egyesült Államok a szíriai el-Tanf bázison kiképzést folytat az Iszlám Állam terrorszervezethez kötődő dzsihadista csoportok harcosainak Oroszországban és más FÁK-országokban végrehajtandó terrortámadásokra – írja az MTI. 

Lavrov javaslatot tett egy olyan útiterv szakértői szinten való kidolgozására a két ország külügyminiszterének következő találkozójáig, amely a szíriai-török kapcsolatok rendezését szolgálná. Mint mondta, a terv részleteiről az államfőket tájékoztatni fogják.

Az orosz tárcavezető szerint a négyoldalú találkozó minden részvevője egyetért abban, hogy a dokumentumban rögzíteni kell valamennyi ország szuverenitása, területi integritása, függetlensége és egysége, valamint az ENSZ Alapokmányának céljai és elvei melletti elkötelezettséget. A felek által támogatott kulcsfeladatnak nevezte a szíriai menekültek biztonságos és önkéntes visszatérésének biztosítását is.

Mindannyian érdekeltek vagyunk a Szíria és Törökország közötti jószomszédi kapcsolatok mielőbbi helyreállításában, az egyenlőség és kölcsönös előnyök elve alapján

– mondta a miniszter, aki kifogásolta, hogy a nyugati szankciók akadályozzák a Szíriába irányuló segélyszállítmányokat.

Méltatta a partnerek közötti szoros együttműködést "a terrorizmus és a terrorszervezetek minden megnyilvánulása elleni, megalkuvásmentes küzdelem", valamint a „kívülről táplált” szeparatista tendenciák elleni közös fellépés érdekében. Hangoztatta, hogy a felek nem fogadják el a durva külső beavatkozást a térség ügyeibe, különösen ha ez katonai erő alkalmazásával történik.

Lavrov hasznosnak és sikeresnek nevezte a négy ország biztonsági szolgálatainak együttműködését a szír-török kapcsolatok normalizálásában. Emlékeztetett arra, hogy április 25-én már második alkalommal tartott találkozót Moszkvában Oroszország, Szíria és Törökország – akkor ismét a védelmi miniszterek által képviselve –, most pedig a külügyminiszteri találkozón már csatlakozott hozzájuk Irán is.

A házigazda szerint a Damaszkusz és Ankara közötti normalizálódás "érezhetően pozitív hatással van nemcsak a Szíria körüli helyzetre, hanem az egész közel-keleti térség általános légkörére is". Hangoztatta, hogy az orosz fél is számottevően hozzájárul a Szíria és szomszédai közötti kapcsolatok helyreállításához. Lavrov továbbá sikert kívánt Törökországnak a vasárnapi elnök- és parlamenti választások lebonyolításához.

A TASZSZ emlékeztetett arra, hogy Ankara és Damaszkusz kapcsolatainak normalizálási folyamata tavaly december 28-án kezdődött el az orosz, a szíriai és a török védelmi miniszter moszkvai konzultációjával. Itt megállapodás született egy közös, háromoldalú bizottság létrehozásáról. Ezt egy külügyminiszteri szintű találkozó követte, amelynek napirendjén Recep Tayyip Erdogan török és Bassár el-Aszad szíriai elnök megbeszéléseinek előkészítése szerepelt. Később bejelentették, hogy a megbeszélésekhez Irán is csatlakozik. A négy ország külügyminiszter-helyettesi szinten április elején szakmai konzultációt tartott az orosz fővárosban.

Erdogan december 15-én újságíróknak azt mondta, hogy javaslatot tett Vlagyimir Putyin orosz elnöknek egy háromoldalú találkozó megtartására a szíriai államfő bevonásával. A csúcstalálkozót a török vezető szerint különleges titkosszolgálati, védelmi és külügyminiszteri szintű megbeszéléseknek kellene megelőzniük.

Ankara és Damaszkusz viszonya a szíriai felkelés és polgárháború 2011-es kezdete óta erősen megromlott. Törökországot szíriai menekültek árasztották el, a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok pedig megszakadtak. Ankara csapatokat vezényelt Szíriába.

(Borítókép: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter (k) négyoldalú tanácskozást tart Fejszál Mekdad szíriai (j2) Mevlüt Cavusoglu török (b2) és Hoszein Amir-Abdollahián iráni külügyminiszterrel (háttal) a szíriai béke megteremtésének feltételeirõl Moszkvában 2023. május 10-én. Fotó: MTI / EPA / Orosz külügyminisztérium sajtószolgálata)

Rovatok