Index Vakbarát Hírportál

Éttermén keresztül árulta a drogot a belga drogkereskedő hálózat

2023. május 11., csütörtök 20:22

A belga és a spanyol hatóságok kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bandákat számoltak fel az észak-belgiumi Antwerpenben – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol.

A közlemény szerint a belga és a spanyol rendőrség tavaly áprilisban indított nyomozást egy kannabisz- és kokainkereskedelemmel, valamint pénzmosással foglalkozó bűnözői csoport ellen.

Az antwerpeni székhelyű, főként rokonokból álló szervezet tagjai számos más bűncselekmény – egyebek mellett betörések, illegális lőfegyver-kereskedelem, pénzhamisítás – miatt már ismertek voltak a hatóságok előtt.

A bűnözői hálózat az antwerpeni Deurne városrészben üzemeltetett éttermében folytatta alvilági tevékenységét.

Összefutnak a szálak

A nyomozás során fény derül arra is, hogy a hálózat szoros kapcsolatban állt egy másik bandával, amelyet egy spanyol állampolgár vezetett az Antwerpen közelében fekvő Sint-Gillis-Waas községben.

Ez a csoport a hasis Spanyolországból való behozatalával és az antwerpeni kikötőbe érkező kokainszállítmányok átvételével foglalkozott, és számos kikötői alkalmazott is besegített nekik.

A vizsgálat eredménye szerint a csoport vezetőjének spanyolországi rokonai pénzmosással foglalkoztak Almería és Granada tartományokban.

Hatalmas fogás

A bűnszervezettől a következőkel foglalták le az Europol emberei:

Az uniós szervezet tájékoztatása szerint a művelet során harminc embert állítottak elő.

A gyanúsítottak többsége belga és albán vagy belga és koszovói kettős állampolgárságú.

Rovatok