Index Vakbarát Hírportál

Lövöldözés volt a Mercedes-gyárban, ketten meghaltak

2023. május 11., csütörtök 11:54

Médiajelentések szerint lövések dördültek el a Daimler Sindelfingenben lévő üzemében. A rendőrség szerint két ember meghalt. A feltételezett elkövetőt elfogták.

A rendőrség nagyszámú rendőrt vezényelt a Daimler sindelfingeni gyárához, ahol a Mercedes autókat gyártják. Mint arról több német lap is beszámolt, lövések dördültek a telephelyen.

Két ember pedig meghalt a támadásban.

A német lapok először egy halottról számoltak be, később azonban közölték, hogy a támadás egyik súlyos sérültje is meghalt.

A rendőrségnek a feltételezett elkövetőt sikerült megállítania, majd elfognia. Úgy tudni, hogy a gyanúsított egy 53 éves magányos elkövető. A rendőrség szóvivője szerint nem volt veszélyben a lakosság – közölte a Spiegel.

A Bild című lap szerint a lövések az 56-os üzemben dördültek el, ahol a Mercedes S osztályt gyártják. A Mercedes megerősítette, hogy incidens történt az üzemben, és hogy kapcsolatban állnak a hatóságokkal, de részletekbe nem bocsátkoztak.

A vállalat szerint a Mercedes-Benz Sindelfingeni telephelye több mint százéves múltjával a Mercedes-Benz Group AG leghosszabb hagyományokkal rendelkező járműgyára. A telephelyen mintegy 35 000 alkalmazott dolgozik.

Frissítés

Azóta az is kiderült  az üzem biztonsági szolgálatának munkatársai feltartóztatták a feltételezett elkövetőt, és átadták a helyszínre érkező rendőröknek.

Mindkét áldozat férfi, 44 évesek voltak – írta a Totalcar. Egyikük a helyszínen meghalt, a másik áldozatot súlyos sebesülésekkel kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.

A gyárcsarnokot kiürítették és átvizsgálták. A dolgozóknak a rendőrség és a vállalat támogató szakemberei segítenek megküzdeni a történtekkel.

Rovatok