Index Vakbarát Hírportál

Fény derült rá, ki volt a rejtélyes, fekete csuklyás alak III. Károly koronázásán

2023. május 12., péntek 13:58

A Westminster-apátság tisztázta a helyzetet, ki volt az a rejtélyes, csuklyás alak, aki III. Károly koronázásakor elhaladt az apátság bejárata előtt. Mint kiderült, a közösségük egyik tagja volt, aki ugyan nem a papság tagja, de segédkezik a vallási szertartásokon.

Mint ismert, május 6-án, szombaton megkoronázták III. Károlyt és második feleségét, Kamilla királynét. A királyt és hitvesét 2300 vendég, köztük hozzávetőleg száz államfő jelenlétében koronázta meg Justin Welby, Canterbury érseke. Az udvar a brit kormánnyal egyeztetve 203 országból hívott meg vendégeket a ceremóniára – köztük Novák Katalin köztársasági elnököt is.

Első látásra azonban egy meghökkentő dolog történt a  Westminster-apátság bejáratánál, egy  fekete csuklyás alak haladt el előtte, kezében egy bottal vagy annak látszó tárggyal.

Eddig kellett várni a hivatalos magyarázatra, a Newsweek megkeresésére a Westminster-apátság tisztázta, 

a csuklyás alak a közösségük egyik tagja, aki segédkezik a vallási szertartásokon, de nem a papság tagja.

Rovatok