Index Vakbarát Hírportál

Halálos tűzeset volt egy új-zélandi szállóban, egyelőre nem tudni, hányan haltak meg

2023. május 16., kedd 07:45

Többen meghaltak Új-Zéland fővárosában, Wellingtonban egy szállóban keletkezett tűzben helyi idő szerint kedd hajnalban. A tűz keletkezésének okát jelenleg is vizsgálják.

Chris Hipkins, Új-Zéland miniszterelnöke az AM reggeli hírműsorban közölte, hogy tudomása szerint eddig hat ember halálát erősítették meg a kigyulladt négyemeletes Loafers Lodge szállóban, de valószínűleg több halálos áldozata van a tragédiának.

A rendőrség jelezte, hogy egyelőre nem tudják pontosan megmondani az elhunytak számát, de úgy vélik, hogy tíznél kevesebben lehetnek.

Nick Pyatt, a wellingtoni katasztrófavédelmi hatóság vezetője közölte, hogy sikerült megtalálniuk ötvenkét embert, de többen még hiányoznak.

A The New Zealand Herald mintegy harminc eltűntről tud.

„Sajnos több halálos áldozattal járó incidensről van szó” – közölte Pyatt, részvétét nyilvánítva az elhunytak hozzátartozóinak.

A jelenlegi információk szerint

A tűz keletkezésének oka nem ismert. 

A szálló kilencvenkét vendéget tud fogadni, de pontosan nem tudni, hogy a szerencsétlenség idején hányan tartózkodtak benne.

Rovatok