Az NDK a politikai, gazdasági és társadalmi alternatívák „szabad térbeli kísérlete volt” − mondja Katja Hoyer keletnémet történész. Nem, semmit sem „próbáltak ki”, hanem Moszkva rendelte el. És nem csak arról van szó, hogy a szerző téved.
„Amikor a családom visszatért Németországba, a Harmadik Birodalom még csak 17 évvel korábban pusztult el. Sok nosztalgikus emlék élt a lelkekben. »Nem volt minden rossz« − hallotta az ember újra és újra. Adolf Hitler autópályákat épített és megszüntette a munkanélküliséget. Butaság volt megtámadni a Szovjetuniót, és »annak« a zsidókkal nem kellett volna megtörténnie. De »a magadfajták« − így neveztek, amikor hagytam, hogy hosszúra nőjön a hajam − »munkatáborba kerültek volna!«” − írja véleménycikkében Alan Posener szabadúszó újságíró és publicista a Die Welt hasábjain.
Az NDK bukása 34 évvel ezelőtt történt. De a munkás- és parasztállam 40 évig tartott, több mint háromszor annyi ideig, mint a náci rezsim. Így nem meglepő, hogy a nosztalgia még mindig sokakban él. És még kevésbé meglepő, hogy egyesek karriert csinálnak a „nem volt minden rossz” átveréssel.
Például Katja Hoyer történész, aki 1985-ben született az NDK-ban. A fal ezen oldalán című könyve úgy tesz, mintha az NDK-beli életet az ott élők szemével írná le. Valójában a történelem revíziójáról van szó. Mint kiadója mondja, nem a diktatúra rossz cselekedeteire akarja helyezni a hangsúlyt; mert a fal korlátozta a szabadságot, de más társadalmi korlátok leomlottak − fogalmaz Posener.
A The Guardian című brit lapban Hoyer könyve angol kiadásának megjelenése alkalmából azt írja, hogy az NDK kultúrája ismét „menő”. Ez azért van így, mert az NDK „a politikai, gazdasági és társadalmi alternatívák szabad terepkísérlete volt”. Hm, nem. Semmit sem „próbáltak ki”: mindent Moszkva rendelt el. És ez nem alternatíva.
Hoyer megdöbbentőnek tartja, hogy az NDK-ban volt a legmagasabb a dolgozó nők aránya a világon, és arra bátorította a munkásosztályból származó férfiakat és nőket, hogy ambiciózus életcélokat tűzzenek ki maguk elé. Hacsak nem akartak önállósodni, világot látni, vagy csak a családot Nyugaton, paternalizmus és kémkedés nélküli életet élni, vagy csak valami mást, mint amit a párt előírt, amelynek mindig igaza volt, és mindenkit üldözött, aki hangosan kételkedett benne.
A szerző szerint olyan időkben, amikor a kapitalizmus kritikája ismét „kúl” az értelmiségiek körében, az aktivisták nyíltan kiállnak a klímadiktatúra mellett, és az állam meg akarja határozni a polgároknak, hogy hány négyzetméteren éljenek és mennyi energiát fogyaszthassanak, nem csoda, hogy a nosztalgiának is van gazdasági ciklusa. Szintén a jobboldalon, mert az NDK-ban nem volt menedékjog, és nem voltak külföldiek, kivéve néhány törvénytelen bérmunkást, és a nők mind dolgoztak a munkaerőhiány miatt, ahelyett, hogy a nemi kérdésekben gondolkodtak volna.
Lényeg a lényeg:
Minden rossz volt az NDK-ban. A jó is, mert nem a jót szolgálta, hanem a diktatúrát. Nem voltak „hibái”, hanem hiba volt.
Mert megsértette az emberi méltóságot, ami alkotmányunk alapja. A demokráciában nem minden jó, a demokrácia az alternatív életformák állandó „terepkísérlete”. Ez az egyszerű dolog, amit nehéz megcsinálni. Diktatúrát mindenki tud csinálni. És utána az az is. Mindig.
(Borítókép: Alan Posener. Fotó: MÃller-Stauffenberg / ullstein bild / Getty Images)