Index Vakbarát Hírportál

A kutyájával helyet cserélve próbált elmenekülni a rendőr elől az ittas sofőr

2023. május 17., szerda 21:30

Az eset Amerikában történt.

Nem mindennapi közleményt tett közzé az amerikai Colorado Springs rendőrség, amiben egy átlagosnak nem mondható közúti ellenőrzésről számoltak be – számolt be a BBC.

Egy járőr azért állított meg egy sofőrt, mert egy 30 mérföld/órás szakaszon 52-vel hajtott, azaz a megengedett 48 km/óra helyett 83-mal. Miközben a rendőr megközelítette a járművet, a járőr annak volt szemtanúja,

ahogy a sofőr helyet cserél a kutyájával, majd a kocsihoz érve a rendőrnek azt állította: azt végig a négylábú vezette.

A rendőr ezután az immáron az anyósülésben lévő férfitől megkérdezte, hogy fogyasztott-e alkoholt, aki ezután futva próbált meg elmenekülni a helyszínről, azonban a járműtől számított 18 méteren belül a rendőr elfogta, majd gyorshajtás mellett bódult állapotban való vezetés és a letartóztatásnak való ellenállással vádja miatt őrizetbe is vették.

A férfit először kórházba vitték, majd aztán került rendőri őrizetbe. A Colorado Springs rendőrség közleménye az állítólagos sofőrkutya sorsára is kitér: 

„a kutya nem néz szembe semmilyen váddal, figyelmeztetéssel szabadon engedtük.”

Egyébként míg a gazdája az estét a rendőrőrsön töltötte, addig a kutyát az őrizetbe vett férfi egy ismerőse fogadta be.

Rovatok