Index Vakbarát Hírportál

A szakértő szerint Zelenszkij dühében fenyegethette meg Magyarországot

2023. május 17., szerda 21:35

Zsarolásnak hangzik, de lehet, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csak dühében beszélt zárt körben a Barátság kőolajvezeték felrobbantásának lehetőségéről, amellyel Magyarországnak károkat lehetne okozni – értékelte szerdán Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő a legfrissebb háborús fejleményeket.

A biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornának azt is megjegyezte, hogy nem sok értelme van egy olajvezetéket felrobbantani, mert az biztonsági okokból szakaszokra van osztva. Ugyanakkor hihetőnek tartja, hogy ez a fenyegetés elhangzott.

Kis-Benedek József kitért arra is, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is mondott olyat, hogy el kell zárni az orosz olajat a magyarok elől, ha „nem normálisan viselkednek”.

De ilyet normálisan nem mondhatna

– közölte Kis-Benedek József, aki arra is kitért, hogy a fehérorosz elnök, Aljakszandr Lukasenka Putyin orosz elnök „kezében van”. Arra reagálva, hogy fokozott készültségbe helyezték a fehérorosz csapatokat, miután lelőttek négy orosz harci repülőgépet, azt mondta: nem Lukasenka, hanem Putyin az, aki parancsot adhat a Fehéroroszországban állomásozó haderőnek, mert a két ország olyan szoros szövetséget alkot, mint a NATO, amelyben ha valamelyik tagállamot megtámadják, olyan, mintha mindet megtámadták volna – összegezte az MTI.

A Mol nem tárgyal  Ukrajnával

Ahogyan arról a hétvégén beszámoltunk, az amerikai titkosszolgálatoktól kiszivárgott lehallgatási jegyzőkönyv szerint Volodimir Zelenszkij a magyar ipart is tönkretette volna. Az ukrán elnök indokként oroszpártiságra hivatkozott. A kijelentés 2023. február közepén hangzott el, amikor a Julija Szvrjenko miniszterelnök-helyettessel tartott találkozón Zelenszkij azt javasolta, „robbantsák fel” a Magyarországot ellátó Barátság kőolajvezetéket. 

Az egyik magyar kormánytag a cikkünk megjelenését követően lapunknak azt mondta, hogy a kabinet tagjai fel vannak háborodva Zelenszkij szavai miatt – és ezt csak tovább tetézi az, hogy az OTP szankciós listára került. Hozzátette: ezért blokkolták az európai békekeret felhasználását.

Mára világossá vált, hogy a Barátság kőolajvezeték stratégiai fontosságú a magyar gazdaság szempontjából. A csővezeték déli ágán keresztül – amelynek a felrobbantásáról az ukrán elnök beszélt – évente mintegy 8 millió tonna orosz olaj érkezik. Ennek kiesése súlyos problémát okozna a magyar gazdaságnak. Úgy tűnik, ezt az alapvetést az ukrán kormány is egyértelműnek tartja, erről tanúskodik, hogy Ukrajna folyamatosan emelni szándékozik a Magyarországra érkező orosz olaj tranzitdíját. 

AZ INDEX ÚGY ÉRTESÜLT, HOGY A MOL EDDIG FOLYAMATOSAN TÁRGYALT AZ UKRÁN VEZETÉKHÁLÓZATOT ÜZEMELTETŐ UKRTRANSNAFTA VÁLLALATTAL A TRANZITDÍJAK MÉRTÉKÉRŐL, melyeT AZ UKRÁN FÉL KÉT LÉPCSŐBEN KÍVÁN MEGEMELNI. 

Május 15-én az ukrán cég vezérigazgatója, Volodimir Tsependa egy orosz nyelvű feljegyzést küldött a Mol-nak arról, hogy az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó korlátozásokat túl szigorúnak tartják, és úgy tapasztalják, a magyarok nem nyitottak a szabályozás további enyhítésére. Az ukrán vezérigazgató megjegyezte, hogy Brüsszelből Ursula von der Leyenéktől azt az üzenetet kapta, 

„HA A MAGYAROK ÍGY ÁLLNAK HOZZÁ, AKKOR NYUGODTAN ÁLLÍTSÁK LE A BARÁTSÁGON A KŐOLAJSZÁLLÍTÁST MAGYARORSZÁG FELÉ”.

A cégvezető jelezte ugyanakkor, hogy kész a további egyeztetésre. Információink szerint a fentieket a Mol egyértelműen zsarolásként értékeli, éppen ezért nem kívánnak közvetlen tárgyalásokat folytatni az ukrán féllel. Értelmezésük szerint ebben az esetben csak a további zsarolásoknak engednének. 

(Borítókép: Kis-Benedek József. Fotó: Nagy Tamás / Index)

Rovatok