Budapesttől tíz időzónányira működik a világ egyetlen úszó atomerőműve. Bár szó sincs kéjutazásról, ha eljut az ember az isten háta mögötti, májusban is fagyos Pevekbe, életre szóló élményeket szerez. Az Index munkatársa a napokban Csukcsföld harmadik legnagyobb településén, Oroszország legészakibb városában járt. Helyszíni riport a Lomonoszov nevét viselő atomerőműből.
Éjjel két óra van itt, Pevekben, és a nappali fénytől, valamint a tízórás jetlagtől nem tud elaludni az ember. Így hát jobb híján, cikket ír. Arról, hogy:
Pevek Oroszország legészakibb, messze az északi sarkkörön túl fekvő városa tíz időzónányira van Budapesttől. De még Moszkvától is kilencre. Ez a kietlen, isten háta mögötti vidék emberi életre gyakorlatilag alkalmatlan, ugyanakkor mégis élnek itt emberek, és nemcsak az őslakos csukcsok, hanem – jobbára orosz – betelepülők is. Mármost itt, a Kelet-szibériai-tenger partján, a Csauni-öbölben horgonyoz a világ egyetlen úszó atomerőműve, ezt látogatjuk meg, ezért utaztunk el a világ végére, ahol most, május közepén is mínusz 12 fokot mutatott a hőmérő higanyszála a borongós időben, amikor leszállt az S7 légitársaság repülőgépe a helyi repülőtéren. (Egy nappal később pedig már verőfényes napsütésben nulla fokot... Ilyen szeszélyes itt az időjárás.) Igazából azt sem tudtam, milyen nap van, annyira összezavarodtam az időzónák közötti ugrabugrálástól.
De haladjunk sorjában. Amikor elhagytuk Moszkvát, 23 fok volt, tűzött a nap, ennek ellenére felkészültünk a legrosszabbra. És már közbenső állomásunkon, Novoszibirszkben, Szibéria fővárosában – ahol négyórás repülést követően landoltunk tankolás céljából – ízelítőt kaptunk a feketelevesből. Szemerkélt a hűvös eső, már csak 12 fok volt a moszkvai 23 helyett, de a Tolmacsovo légikikötő színvonala nem hagyott kívánnivalót maga után. Nyugati nívójú shopok, éttermek, bárok, elfogadható árakkal. Az orosz sör korsója 355 és 495 rubel között, az import nedű 555 rubel, néggyel szorozva nincs annyi, mint Ferihegyen.
A novoszibirszki reptéren végre volt időnk alaposabban elbeszélgetni útitársainkkal. A Roszatom rajtunk, magyar újságírókon kívül namíbiai, indiai, kirgiz és indonéz riportereket, kommunikációs szakembereket hívott meg erre a különleges túrára.
Sem Indonéziában, sem Namíbiában nincs atomerőmű, a közeljövőben nem is terveznek építeni, mégis itt vannak a kollégák, és nem is véletlenül.
Namíbia például hatalmas uránérc-tartalékkal rendelkezik, és a kutatást, majd a kitermelést nem más végzi, mint az Uranium 1 nevű cég, amely történetesen a Roszatom leányvállalata. De Namíbiában nemcsak urán van, hanem gyémánt, réz, sőt a közelmúltban olajmezőket is feltártak, és ettől hirtelen elképesztő mértékben rokonszenves lett az egykori Délnyugat-Afrika a nagyvilágban. Nemrégiben az Egyesült Államok first ladyje, Jill Biden látogatott el Windhoekba, a fővárosba, és hamarosan magát az amerikai elnököt is Namíbiába várják, de Bidenen kívül is egymásnak adják a kilincset Windhoekban az állam- és kormányfők, a világ vezető politikusai.
Ami a Roszatomot illeti, eddig csekély 50 millió dollárt fektetett be a délnyugat-afrikai országban.
De közben már fel kell szállnunk a peveki járatra, búcsút intünk Novoszibirszknek, irány a világ vége!
Peveket 1930-ban alapították, és az ötvenes, hatvanas, sőt még a hetvenes években is tizenötezer lakója volt, de a peresztrojka idején, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján leépült a gazdaság, és gyakorlatilag csak az aranybányászat maradt meg mint munkalehetőség, no meg később a Lomonoszov nevét viselő úszó atomerőmű, ami az arany- és a többi bányát és a várost látja el árammal. Ezért elvándorolt innen a lakosság nagy része, manapság csupán valamivel több mint négyezer lakója van a városnak. (Ahogy vezetőnk és tolmácsunk, Ilja fogalmaz: a Mengyelejev-féle periódusos rendszer valamennyi fémje megtalálható Csukotka földjében.)
Az úszó atomerőművet 2019-ben kapcsolták rá Csukcsföld sziget üzemmódban működő – tehát az orosz országos hálózattal összeköttetésben nem álló – hálózatára, amelynek korábban két áramtermelő egysége volt: a Pevekben található Csaunszkoje széntüzelésű hőerőmű, illetve a bilibinói atomerőmű, innen 200 kilométer távolságra. 2020 májusa óta, tehát három éve termel kereskedelmi üzemben az úszó atomerőmű.
Az olvasóban joggal vetődhet fel a kérdés: vajon miért jön valaki dolgozni Pevekbe, ahol hat hónapig állandó sötétség honol, fél évig meg le sem megy a nap, azaz nem nagyon tud elaludni az ember, továbbá igazából nem is nagyon lehet mit csinálni a műszak befejeztével. (Bár van mozi és művelődési ház, utóbbinak Iceberg, azaz Jéghegy a neve, és a lakótelepi épületek között játszótér is található.)
Nos, nem kell túlzottan erős fantázia, hogy kitaláljuk: a pénzért.
A 40 000 rubeles orosz átlagfizetés hatszorosáért jönnek Pevekbe dolgozni az emberek, az 240 000 rubel, majdnem egymillió forint. De van, aki még többet keres túl a sarkkörön.
Jó, jó, euróra átszámítva ez alig több 2500-nál, de Oroszországban mások az árviszonyok, mint Németországban vagy éppen Magyarországon, hogy hirtelenjében csak a 46 rubeles literenkénti benzinárat (alig 190 forint) említsük.
Szóval azért a havi 240 ezer rubelért talán már megéri Pevekben dolgozni, néhány év alatt tekintélyes summát tud összespórolni itt az ember, már csak azért is, mert nemigen van mire elkölteni a fizetést.
Csukcsföld, oroszul Csukotka kormányzója 2001 és 2008 között Roman Abramovics, Oroszország egykori leggazdagabb oligarchája, a Chelsea valamikori tulajdonosa volt.
A milliárdost Vlagyimir Putyin kérte fel visszautasíthatatlan ajánlat formájában, hogy virágoztassa fel a körülményekhez képest ezt a távoli régiót, és az oligarcha hét éven keresztül a terület kormányzója volt. Ez persze nem azt jelenti, hogy ott lakott volna, londoni rezidenciáját természetesen nem adta fel, de rendszeresen ellátogatott Csukotkába, és jelentős összegeket fordított a terület fejlesztésére. Hogy mennyire jelentőseket, azt nem tudni pontosan, de tény és való, hogy kirángatta a régiót a válsághelyzetből, emelte az életszínvonalat, bővítette, fejlesztette az infrastruktúrát, lakóházakat, iskolákat, kórházakat épített, és állítólag még befektetőket is vonzott ide.
Kedden jártunk az Icebergben egy kis kulturális előadáson, a csukcsföldi népi együttes táncosai adtak elő egy érdekes folklórműsort, majd utána kérdezz-felelek zajlott, köztünk, újságírók és a helyi funkcionáriusok között. Jómagam megkérdeztem, hogyan gondolnak vissza arra a hétéves időszakra, amikor Abramovics volt itt a kormányzó.
Nem fogják elhinni, szinte bepárásodott a válaszadó középkorú nő tekintete: „Abramovics sokat tett azért, hogy növekedési pályára állítsa Csukotkát – fogalmazott. – Érezhetően javította a csukcsok életszínvonalát, kórházakat, iskolákat, óvodákat épített a régióban, sőt a gyerekeket üdültette, a kissrácokat elutaztatta Londonba a Chelsea meccseire.”
Még be sem fejezte az illető a mondandóját, már szólásra is jelentkezett egy harminc körüli ifjú hölgy: „Visszasírjuk azokat az időket. Abramovics rengeteget segített rajtunk, sokunk számára az ő kormányzósága idején nyílt ki a világ. Én például semmit sem tudtam korábban a nagyvilágról, aztán egyszer csak a Fekete-tenger partján találtam magam, ragyogó napsütésben. A kormányzó úr megszervezte a nyaralásunkat, amire előtte nem is gondolhattunk.”
Érdekes módon egyfajta lokálpatriotizmus a sanyarú klimatikus és egyéb körülmények dacára is munkál az itteniekben. Idegenvezetőnk, egy rokonszenves, fiatal hölgy például olyan, már-már megható szeretettel beszélt városáról, mintha a világ legélhetőbb települése lenne, pedig… Elmondta, milyen komoly infrastrukturális és kulturális fejlesztések lesznek itt a közeljövőben, hogy lehet sportolni, és még fürdő is van!
Tényleg van, méghozzá a csaknem egész évben befagyott öböl partján.
A peveki nyár másfél hónapig tart, olyankor felenged az öböl jege, és a víz négyfokosra (!) forrósodik fel…
Ez az ittenieknek már elfogadható, mert ahogy vezetőnk megerősítette, vannak, akik ilyenkor megmerítkeznek a Kelet-szibériai-tenger hullámaiban.
Amúgy nekünk nem szabad egyedül kóborolnunk a városban, csak csapatban, vezető kíséretével. Hogy miért, azt nem árulták el, de gyanítjuk, hogy egy-egy jegesmedve be szokott tévedni Pevekbe, a sarki rókákról és farkasokról nem is beszélve. A közeli Wrangel-sziget természetvédelmi terület, ott párosodnak a jegesmedvék, de vannak ott pézskamatulkok, bálnák, rozmárok, rozsomákok. Sarki ludak pedig óriási mennyiségben, a város is tele van ezekkel a mutatós szárnyasokkal, mi is láttuk őket.
Az öböl jegén magam is megpillantottam két farkast, legalábbis azt hittem, hogy farkasok, de aztán Miron, a kazahsztáni születésű kikötői munkás, akivel szóba elegyedtem, gyorsan lehiggasztott. „Csak kutyák”, mondta, és ahogy a távcsövön át megvizsgáltam a négylábúakat, kiderült, tényleg kutyák.
Ha már szóba kerültek az állatok, Zójától, a hatvan körüli csukcs asszonytól megtudtuk, ha jegesmedvével találkozik az ember (Zója találkozott, nem is egyszer már), ne csináljon semmit, semmiképp se fusson el, maradjon nyugodtan, és akkor a medve nem bántja.
Zója legalábbis ezt állítja.
Amúgy mindez egy jarangában derült ki. Hol? Egy jarangában, ugyanis így hívják a másfél óra alatt összeállítható, félig sátorra, félig jurtára emlékeztető autentikus csukcs lakást, aminek a gerincét farudak képezik, és rénszarvasbőr borítja. Meglepően meleg van odabent, pedig nincs tűz, csak a lakók lehelete fűti. Még a kisbabáknak is jó lehet ott, főleg azért, mert ugyancsak rénszarvasbőrből készült nadrágpelenka van rajtuk, ahogy a tolmács fordítja Zója szavait, Pampers.
Igen, Pampers, mert bármennyire is hihetetlen, a csukcsok fedezték fel a nadrágpelenkát.
Ezen a fagyos vidéken nem nagyon lehet kitakarni a kisdedeket, mert megfáznak, ezért találták fel az említett ruhadarabot. Nagyon praktikus, tényleg.
Zója amúgy megvendégelt minket a jarangában, kaptunk mesésen finom áfonyalekvárt, amit ropogós lepényre kentünk, és aki akart, az evett a nyers, lazacszerű halból, ami nem lazac, csak valami hasonló. Akik ettek belőle, azt mondták, az is parádés volt.
Szóval aranyos emberek ezek az átlagban 140 centis csukcsok. Már most is rengeteg a vegyes házasság (találkoztunk egy orosz hölggyel, akinek négy gyermeke van, közülük az egyik egy örökbefogadott csukcs fiúcska), az ősi megélhetési módjaik a vadászat, a halászat és a rénszarvastartás lassan kihalnak, megszűnnek, és a csukcs lányok mind-mind el akarnak menni Moszkvába, vonzza őket a globalizáció világa. Ha pedig a férfiak magukra maradnak, akkor annyi...
No de mit is kell tudni erről az úszó atomerőműről, amely a nagy, orosz tudós, Lomonoszov akadémikus nevét viseli?
Először is azt, hogy két hét alatt vontatták ide, Pevekbe az úgynevezett északi hajózási útvonalon. Amúgy két KLT–40-es típusú atomreaktor termeli rajta az áramot. Ezek a reaktorok az orosz atomjégtörőkön több évtizeden át balesetmentesen működtek. A két reaktor együttes villamos teljesítménye 70 MW, ami körülbelül három százaléka a paksi erőműének.
A jövőben létesülő orosz úszó atomerőművek technológiai alapját viszont már a KLT–40-es reaktorok továbbfejlesztett változata, a RITM–200-as reaktor biztosítja, amelyet az orosz atomjégtörő-flotta hajóin működő kis teljesítményű moduláris reaktorok (angol rövidítéssel SMR) több évtizedes üzemeltetési tapasztalatai alapján fejlesztettek ki.
A Roszatom egyébként piacvezető a világban az atomerőmű-technológia terén, 11 országban 34 erőműblokkra van megrendelése. (Ebben Paks 2 is benne van.)
A Roszatom több száz reaktor-év üzemeltetési tapasztalattal rendelkezik a legzordabb klimatikus viszonyok között üzemeltetett jégtörő hajók reaktoraival, és ez a tapasztalat szolgált alapul a kis teljesítményű moduláris RITM-reaktorok kifejlesztéséhez. Ilyen tapasztalattal a világ egyetlen más országa sem rendelkezik, tudtuk meg vendéglátóinktól, mivel a Roszatom által üzemeltetett atomjégtörő flotta is egyedülálló a világon.
A RITM–200-as reaktor tehát lényegében a Lomonoszov Akadémikus úszó atomerőműben működő, KLT–40 típusú reaktorok továbbfejlesztett változata, amelynek üzemi paraméterein változtattak.
A kis teljesítményű orosz moduláris reaktorcsalád fejlesztés alatt álló tagja a RITM mellett a BRESZT OD–300-as típus is, amely egy ólomhűtésű gyorsneutronos reaktor. Ez a nukleáris üzemanyagciklus zárását szolgáló demonstrációs projekt része, amelynek megvalósítása már zajlik.
Egy további kis teljesítményű moduláris reaktortípus a Shelf-M, amelynek teljesítménye 10 MW. Ez a perspektivikus reaktor szintén a távoli, elszigetelt, a villamosenergia-hálózatokhoz gazdaságosan nem kapcsolható területek villamosenergia-ellátására szolgál úgynevezett sziget üzemmódban. E típus segítségével a távoli területek gazdasági fejlesztése környezetbarát módon, szén-dioxid-kibocsátás nélkül valósítható meg. Sőt, már folyik a Roszatomhoz tartozó Kurcsatov-intézetben az Elena típusú, egészen kis teljesítményű, javarészt hőtermelésre szolgáló mikroreaktor fejlesztése is, amelynek 1–2 MW a teljesítménye. Nem vitás, ez a jövő útja.
De ezt már Andrej Vlagyimirovics Zaszlavszkij megbízott igazgatótól (ő kurszki) és Viktor Nyikolajevics Csornij megbízott főmérnöktől (aki szentpétervári) tudjuk, akik azt is elmondták, hogy mi vagyunk az első újságírók az erőműben. Az igazgatóhelyettes fején Barcelona-sapka, de amikor rákérdezek, elárulja, hogy őt nem érdekli a foci, de a fiát annál inkább, ő a katalánok rajongója.
A Lomonoszov körül a jég két méter vastag, kivéve azt a részt, ahol a reaktor hűtővize kifolyik a Kelet-szibériai-tengerbe. Mert ott sarki ludak lubickolnak, és levesestányér nagyságú medúzák lebegnek a langyos vízben. Az erőmű üzemideje 60 év, ami további hússzal meghosszabbítható, tizenkét éves ciklusokban működik a létesítmény, a fűtőelemeket négyévente cserélik, és háromszor négy, azaz tizenkét év elteltével szállítják el az elhasznált fűtőelemeket.
Persze ezek már jobbára a szakembereket érdeklő részletek, de az az átlagolvasót is foglalkoztatja, vajon mennyire biztonságos egy ilyen úszó atomerőmű.
Nos, nagyon.
A kis moduláris RITM típusú reaktorokat használó atomerőművek biztonsági rendszereit a nagy teljesítményű atomerőművek, illetve a hajókon használt reaktorokkal szerzett tapasztalatok alapján fejlesztették ki. A korszerű atomerőművek, így a peveki is, megfelelnek az összes, a fukusimai atomerőmű-baleset után hozott biztonsági előírásnak, és emberi beavatkozás nélküli is képesek egy erősen hipotetikus baleset esetén a reaktorban termelődő remanens hő elvezetésére 72 órán keresztül.
Anélkül, hogy belemennénk a technikai részletekbe, említést érdemel, hogy elvégeztek egy szimulációs biztonsági elemzést, mi történik, ha egy KA–32Sz típusú helikopter 50 méter magasból a fedélzetre zuhan.
Kiderült, az atomreaktor ebben az esetben is működőképes maradna, és semmiféle nukleáris kibocsátás nem fenyegetné sem a személyzetet, sem pedig a környezetet.
A nukleáris védelmi gátak megsemmisülésével járó nukleáris balesetek elképzelhetetlenek az úszó atomerőmű esetében a foganatosított intézkedéseknek, a többszörös túlbiztosításnak köszönhetően. Mint minden atomerőmű körül, itt is repüléstilalmi zóna van, illetve a reaktort és berendezéseit úgy tervezték meg, hogy egy esetleges nukleáris kibocsátással járó baleset esetén se haladhassa meg az emisszió a határértéket.
Visszatérve az erőmű gazdasági hatásaihoz: ha nem lenne, Csukotka már rég elnéptelenedett volna.
Hiszen a Lomonoszov látja el árammal a régió gazdaságát éltető arany- és egyéb bányákat, továbbá a munkásoknak otthont adó lakóházakat. Költséghatékony atomerőműről beszélünk: nagyságrenddel kevesebbe kerül a felépítése, mint egy szárazföldi monstrumé. (Röpke látogatást tettünk a részben a Roszatom által finanszírozott helyi iskolában, amelynek felszereltségét számos magyar fővárosi gimnázium is megirigyelné. Teljesen egyértelmű, hogy a mamutcég társadalmi felelősségvállalása példaszerű, más kérdés, hogy ezt nem egészen önzetlenül teszi, hiszen a „Roszatom-osztályból” – mert ilyen is van Pevekben – kikerülő eminens diákok alkotják majdan a vállalat szakembergárdáját.)
Miközben bebarangoljuk a nyolcemelet magas úszó kisvárost éber kísérőink vigyázó tekintetétől követve – bizonyos területeken, például a kerítések környékén fényképezni is tilos –, megállapítjuk: nincs rossz dolga a mintegy ötszáz fős személyzetnek, amely két műszakban váltja egymást. Kosárlabdapálya, fitneszterem, kulturált ebédlő, kényelmes lakrészek biztosítják az élhető környezetet a munkásoknak.
Persze a fegyelem alap, amikor megérkezünk a turbinagépházhoz, a részleg vezetője vigyázzba vágja magát, úgy jelent a minket kalauzoló főmérnöknek. A blokkvezérlő teremben öt magasan képzett mérnök végzi a Lomonoszov akadémikus irányítását, tizenkét órás váltásokban végzik a roppant felelősséggel járó munkát, mondjuk, a javadalmazásuk arányos a felelősséggel.
A falról pravoszláv szentkép, magyarul ikon lóg, valamivel arrébb, a parancsnoki-igazgatóhelyettesi kabinban Vlagyimir Putyin portréja néz le ránk.
Hogyan is írtuk néhány sorral feljebb? Az erőmű duplán biztonságos, minden és mindenki biztosítva van.
Minden létező irányból...
(Borítókép: Ch. Gáll András / Index)