A fenntarthatóságot és a zöldturizmust tűzte zászlajára a német idegenforgalom, amely a pandémia és a háború ellenére sem a sebeit nyalogatja. A szövetségi köztársaság minden eszközzel építi a beutaztató turizmusát, hogy az újbóli felívelő szakasz küszöbén állva ne kerüljön hátrányba a rivális desztinációkkal szemben.
Akit nem dobtak még be ruhástól hideg vizes medencébe, az nem is sejti, mit jelent szó szerint bőrig ázni, márpedig tavasszal Németországban járva viszonylag gyakran kecsegtet ehhez hasonló élményekkel egy kirándulás, amikor szinte a semmiből leszakad az ég. Észak-Rajna-Vesztfália, azon belül is Essen adott idén otthont a 49. Germany Travel Mart (GTM) szakmai vásárnak, amelyen 39 ország 350 turisztikai szakembere és újságírója vett részt. A 2019-es év rekordjától, a 89,9 millió nemzetközi vendégéjszakától továbbra is távol van Németország beutaztató turizmusa, jó hír azonban, hogy a 68,1 milliós múlt évi statisztika már 72 százalékos visszatérésről árulkodik.
Igaz, volt is honnan visszamászni, az előző két évre jellemző 31-32 millió vendégéjszaka ugyanis olyan mély gödör, ami az 1990-es évek eleji állapotokat hozta vissza, ha csak átmenetileg is. Bár Németország tavaly a második legnépszerűbb európai célországnak bizonyult, a 2019-es csúcshoz képest elvesztette a beutazások 23,5 százalékát, miközben a rivális desztinációk esetében ennél kisebb volt a lemorzsolódás: Spanyolországban 7,7, Franciaországban 18,8 százalékos. A szövetségi köztársaság idegenforgalmáért felelős Német Turisztikai Hivatal (DZT) a természeti értékek és az épített történelmi örökség mellett a kortárs művészetre és a pezsgő városi életre alapozva erősítené meg pozícióit, illetve nyerné vissza korábbi erejét. A fókuszpontokon a világjárvány és a háború sem változtatott: a fenntarthatóság, a zöldturizmus a kulcs.
Az esemény előfutáraként, az úgynevezett prekonvenciós túra részeként azonban előbb Baden-Badenbe, majd Stuttgartba vezetett az utunk. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy háromnapos osztálykirándulást, az viszont meglehetősen ritka, hogy a „diáktársak” között van 30 és 70 éves is, kínai, japán állampolgár éppúgy, mint izraeli, brit, lengyel, montenegrói vagy éppen boszniai. A világhírű fürdővárosban ért minket a bevezetőben említett, kéretlen felfrissülés, ami azért nem teljesen szokatlan az április-májusi időszakban, de nem mindegy, hogy 20-25 vagy éppen csak 10-12 Celsius-fokot mutat a hőmérő higanyszála. Ázott verébként is könnyű elhinni, hogy UNESCO világörökségi helyszínen járunk, a zöldellő ligetek és a tradicionális fürdőházakkal szegélyezett óváros harmóniáját látva nem vonjuk kétségbe egy percre sem, miért tekintenek sokan évszázadok óta Európa nyári fővárosaként Baden-Badenre.
Annyira szép, hogy kétszer kell kimondani a nevét
– ez az idézet (angolul: so nice, that you have to name it twice – a szerk.) a mindössze 55 ezer lakosú ékszerdobozról az Egyesült Államok 42. elnökétől, Bill Clintontól származik, és több helyi idegenvezető repertoárjában is kvázi kötelező elemnek tűnt.
Az Obama házaspár is visszatérő vendég, de Baden-Baden ettől még inkább az európai elit kedvelt célpontja, mintsem az USA-elnökök vidéki rezidenciájául szolgáló Camp David alternatívája az öreg kontinensen. Gyakran megfordul a fürdővárosban Silvio Berlusconi, Angela Merkel, David és Victoria Beckham, de korábban Napóleon császár, Viktória királynő, Victor Hugo, Nyikolaj Gogol vagy épp Marlene Dietrich is itt töltődött fel, Dosztojevszkij pedig a legenda szerint a helyi kaszinóról mintázta A játékos című regényének helyszínét. Ahogy a pompás helyi kaszinó felkeresése a program része volt, úgy a helyi specialitás, a Fekete-erdő torta elkészítése is. Érdemes volt figyelni a cukrászséf minden egyes mozdulatára, ugyanis a jelenlévők végül ténylegesen azt ették meg, amit maguk készítettek.
A prekonvenciós túra a „fenntarthatóság találkozása a hagyományokkal” fantázianevet viselte, ami nemcsak a közösségi közlekedés előnyben részesítését jelentette, hanem ökohotelek és bioételek választását is. Ennek egyik ékes példája volt Baden-Badenben a Geroldsauer malom felkeresése, amely piac, pékség, hentesüzlet, étterem, panzió és sörkert is egyben. A piactéren annak a lenyomatával lehet szembesülni, hogy a házigazdák integrátorai a helyi beszállítóknak, akiket személyesen ismernek, folyamatosan megosztják velük a szakmai tudást.
KIVÁLASZTÁSUKNÁL PÉLDÁUL KULCSFONTOSSÁGÚ A BIOTERMESZTÉS ÉS A FAJOKNAK MEGFELELŐ ÁLLATTENYÉSZTÉS.
Így például az itt kapható biomarhahús forrása a saját hegyvidéki szarvasmarhacsorda, de az erdészeti bizottság helyi vadspecialitásai is megtalálhatók a kínálatban. A minőség-ellenőrzések révén mindig friss, regionális termékeket kínálnak.
A zöldszemléletet még feljebb csavarta Stuttgartba érkezve az erdőszélen, sport- és szabadidős park mellett fekvő bázis, ahonnan a Diehl családi borászat felé vettük az irányt, stílszerűen elektromos kisbusszal. Festői szépségű falu Rotenberg a több mint 600 ezer lakosú Stuttgart felett, kilátással a Neckar-völgyre.
A német söripar elismerői és rajongói előszeretettel köszörülik a nyelvüket a borászokon.
Nos, Thomas Diehl rizlingje és fehér burgundija (pinot blanc-ja) kiállja a próbát, s bizony a merlot-ja miatt sem kell szégyenkeznie, de egy jó vörösborért inkább megy Szekszárdra vagy Villányba az ember, mint Stuttgart mellé. Egy közeli borteraszon elköltött klasszikus sváb vacsorából nem hiányozhatott a palacsintaleves és a húsos ravioli, de így is nehéz volt megállni, hogy ne kérjünk mellé egy krigli pincesört (Kellerbier) a helyi borok ízlelgetése helyett.
Stuttgart az autógyártás egyik legnagyobb fellegvára a világon, elvégre itt van otthon a Mercedes-Benz és a Porsche is, a GTM részeként azonban egy kevésbé ismert arcát mutatta meg Baden-Württemberg tartományi fővárosa. Így például a két világháború közti kor építészetének csodálói már a Weissenhof Estate felkeresése előtt dörzsölhették a tenyerüket. Felsejlettek a Bauhaus centenáriumi emlékév élményei az 1927-es Deutscher Werkbund kiállításra épített lakótelep épületeit járva. Minden egyes megoldás a funkcionalitás oltárán áldoz: nem csoda, hogy a projekt anno a modern építészet azon törekvésének nemzetközi bemutatójára készült, amely az olcsó, egyszerű, hatékony, de jó minőségű lakhatás kivitelezhetősége mellett tört lándzsát.
A zero waste vegán étteremben elköltött ebéd Magyarországon még Budapesten is kuriózum volna, a megváltozott táplálkozási igényűek eleget panaszkodnak arról itthon, hogy nincs mit enniük. E tekintetben Németország legalább 5-10 évvel előttünk jár,
igaz, olyan vendéglőben is jártunk, ahol se angolul, se németül nem beszélt a személyzet, arabul annál inkább. A szervezők is azt emelték ki a jelenség kapcsán, hogy ez a valóság, ez a megoldás még mindig jobb, mint ha zárva tartana az egység. Ha a szakács jól főz, első körben elég csak a pincérnek társalgási szinten elsajátítani a nyelvüket. A borsókrémleves és a spárgás rizottó képviselte vegán élmények után kapott szerepet a Zacke, amire a helyiek oly büszkék. Ez a retró közlekedési eszköz a budavári sikló stuttgarti megfelelője: kevésbé meredek, de valamivel azért hosszabb a pályája. Viszonyításképp a mi siklónk mindössze 95 métert tesz meg, igaz, 50 méteres szintkülönbséggel.
A hivatalos GTM-re, Essenbe érkezve a nyitónapon tematikus egynapos tanulmányúton vehettek részt a meghívottak, köztük városi sétával, indusztriális látnivalókkal, a Krupp család örökségével. Ugyancsak népszerű volt az „átalakulóban lévő régió” jeligére meghirdetett észak-rajna-vesztfáliai időutazás, bemutatva, hogyan zöldül fokozatosan ez a szürkének született ipari térség. Továbbá szerepelt az étlapon Ruhr-vidéki focitúra a Schalke és a Dortmund stadionjával, a Német Futball Múzeummal, illetve a kölni dóm színfalak mögötti bejárása, Düsseldorf japán negyedének megismerése.
A szakmai vásárral párhuzamos nemzetközi sajtótájékoztatót a Museum Folkwangban prezentálták, melynek állandó kiállítása is váratlan meglepetéseket tartogatott. Első ránézésre feledhetőnek tűnt a tárlat, majd hirtelen
olyan kaliberű festőóriások remekei néztek vissza ránk a falakról, mint Van Gogh, Gauguin, Monet, Picasso, Chagall vagy éppen Miró.
Az esseni szervezők az esti programok összeállításánál sem mentek a szomszédba a hatásvadász elemekért: a nyitógála a Zollvereinban volt, ami egy 1986-ban bezárt szénbánya a várostól északra. A hozzá tartozó kokszolóművel együtt a világörökség része, egyúttal az Ipari Örökségek Európai Útvonalának csomópontja. A záróünnepséget pedig a gigantikus Mülheim hangárban hozták tető alá, sörpadokkal, fesztiválzenekarral és nem mellesleg egy Zeppelin léghajóval.
A Covid-válság éveiben alaposan megtépázott nemzetközi turizmus 2024-re teljes egészében ledolgozza a pandémia során elszenvedett károkat
– ez a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) prognózisa. Minden jel szerint Németország idegenforgalma az újabb konjunktúraciklus tortájából a lehető legvastagabb szeletre nevezett be.
(Borítókép: A baden-badeni Trinkhaus épülete. Fotó: Uli Deck / picture alliance / Getty Images Hungary)