Az Oroszország által tavaly kirobbantott háború Ukrajnában nem érte váratlanul az orosz társadalmat: valójában közel két évtizeden keresztül a lakosságot erre készítette fel a hatalom. A háborús retorika előbb a politikai nyilatkozatokban, majd a médiában és végül a hétköznapi élet minden szférájában megjelent. Az ország legfontosabb ünnepnapjává a győzelemnap vált, és a katonai ünnep szimbolikája fokozatosan az év többi részében is megszokottá vált. A katonai szimbólumok az orosz mindennapok elválaszthatatlan részévé váltak, és újabban az általános iskolai oktatásba is bekerültek: a gyerekek dedikált, kötelező órákon már nemcsak Oroszország kiemelt szerepét tanulják a világpolitikában, de a gépfegyverek és kézigránátok használatát is.
A militarizmus leegyszerűsítve azt a helyzetet jelöli, amikor a katonai ideológia eluralkodik a polgári életben. Ha ez az ideológia egy állam politikájává válik, akkor a mindennapi életben a katonai szervezetek és intézmények ledominálják a polgári szerveket. A militarizmust a középpontba helyező államoknak sajátossága az erőszakszervezetek tagjainak domináns jelenléte a politikai életben, a kiterjedt állami propaganda, a kötelező sorkatonai szolgálat, a fegyverkezési verseny és az erőteljes hadiipar. Észak-Koreában például a militarizmus a „szongun” hivatalos állami politikában ölt testet, ami azt jelenti, hogy „első a hadsereg”.
De térjünk vissza Oroszországba. A totalitarizmusban működő Szovjetunió évtizedek alatt csúcsra járatta a militarizmus ideológiáját. Az egész ország egy konstans háborúvárásban élt, egy olyan világképben, ahol külső és belső kémek és diverzánsok éjjel-nappal azon mesterkednek, hogy tönkretegyék a szovjet emberek életét, és darabokra hasítsák az országot. Minden a háborús logikának volt alárendelve, kezdve a hadiipar dominanciájával a könnyűipar felett, egészen az erőszakszervezetek teljes fölényéig a polgári intézményekkel szemben. A médiában háborús szlogenek és szóhasználat terjedt el, a gyerekek háborús indulókat énekeltek, az iskolákban pedig dedikált órán tanulták a kézifegyverek és kézigránátok használatát.
A Szovjetunió összeomlása után eltűnt a szovjet propaganda és ideológia, és ezzel együtt a társadalom és a kultúra militarizálása is. Ugyanakkor a szovjet korszak vége nem indított be valamiféle radikális átértékelést, a korábbi gyakorlatok józan elutasítását és elítélését. A többi posztszovjet utódállamhoz képest az új orosz hatalom nem tudott egy új narratívát építeni a szabadság eszméje köré, hiszen a Szovjetunióban Oroszország volt a központ, a hierarchia csúcspontja. Nem lehetett narratívát építeni a függetlenséget elnyert, demokratikus ország köré, hiszen Oroszország maga volt a más országokat függésben tartó birodalom magja. A korábbi ideológiát lecserélték, de a demokratikus, független állam mítosza nem tudott a helyére jönni.
A helyzet Vlagyimir Putyin hatalomra kerülése után változott meg, aki fokozatosan visszanyúlt a szovjet korszak ideológiai elemeihez.
Putyin nyilvános szerepléseiben visszatért a szovjet korszakban ismert háborús retorikához és a társadalom felkészítéséhez egy katonai helyzetre. Ennek az egyik legfontosabb eleme lett, hogy 2005-től kezdve az országban kiépült a május 9-én ünnepelt győzelemnap kultusza. Eleinte ez csak közvetlenül az évfordulóhoz kapcsolódott, ám fokozatosan a hétköznapi élet minden területére átterjedt. Egy évtized leforgása alatt a győzelem napja a modern Oroszország legfontosabb, legszakrálisabb ünnepévé vált, miközben kiépült az „Oroszország, a világ és Európa felszabadítója” mítosza. Ez a pozíció feltétlen tiszteletet követelt Moszkva irányába minden nemzetközi partner részéről, hiszen az orosz II. világháborús áldozatok és szerepvállalás a narratíva szerint morális fölénybe helyezte az országot mindenki mással szemben.
A győzelem napján országszerte katonai felvonulásokat és hadi bemutatókat szerveznek, ami egyben erődemonstrációként is szolgál – Moszkva bemutatja, mije van, felvonultatva a legújabb hadiipari fejlesztéseket. Ez egyrészt hazafias büszkeséget hivatott kelteni, másrészt félelmet a potenciális orosz ellenfeleknél.
Győzelemnapi felvonulás Moszkvában 2019-ben, a Covid–19-járványt megelőző évben
Azt gondolnánk, hogy a II. világháborút lezáró béke napja 1945 óta van jelen Oroszországban, de nem is tévedhetnénk nagyobbat.
A „nagy hagyományokkal rendelkező ünnep” valójában alig húszéves, és már Vlagyimir Putyin alatt nyerte el a mai státuszát.
Itt fontos hangsúlyozni az ünnep üzenetét: Oroszországban nem a békét és a II. világháború végét ünneplik, hanem a „győzelmet”, ami egyben azt is sugallja, hogy a győzelem teljes mértékben orosz érdem. Ezzel ellentétben Oroszország nem egyedül vívta ezt a háborút, hanem egy széles körű, globális koalíció részeként a világ különböző pontjain. Erről ugyanakkor érdemes megnézni az orosz tankönyveket – a történelem egészen máshogy jelenik meg, mint a Nyugaton.
A háborút lezáró, 1945-ös Vörös téri felvonulás után húsz évig nem emlékeztek meg a jeles évfordulóról a Szovjetunióban. 1965-től kezdve tízévente, jubileumok alkalmával emlékeztek meg a háború lezárásáról: összesen háromszor, 1965-ben, 1975-ben és 1985-ben. Ekkor vált május 9. munkaszüneti nappá, de az ország legfontosabb ünnepe továbbra is az októberi forradalom maradt.
A Szovjetunió felbomlása után 1995-ben tartottak először felvonulást a Vörös téren, és onnantól kezdve a Vörös téri ünnepség évente került megszervezésre, igaz, haditechnika nélkül. Végül 2005 után – már Vlagyimir Putyin elnöksége alatt – épült ki a győzelemnap mai ünneplése és kultusza.
Az orosz győzelemnap mai jellemző attribútumai csak az elmúlt tizenöt évben jelentek meg: úgymint a 2007-ben bevezetett orosz katonai szimbólum, a Szent György-szalag vagy a 2008 óta jelen lévő haditechnikai és légierő-felvonulás.
A Krím félsziget 2014-es megszállása – ahogy az orosz narratívában szerepel, „visszaszerzése” – újabb okot adott a hazafias büszkeségre az orosz lakosságnak. A művelet legfontosabb szereplői az orosz katonák voltak, akik néhány nap leforgása alatt vértelenül szerezték meg az Ukrajnához tartozó terület feletti kontrollt. Három hét alatt Krím már az orosz közigazgatás része lett.
A Krím egy fontos vízválasztó volt, és kétféleképpen is erősítette a kétezres években elindult orosz militarista trendeket. Egyrészt a terület megszerzése és az orosz határok kiterjesztése a növekvő orosz erő és hatalom jelképe lett, és hazafias büszkeséget váltott ki. Azt a büszkeséget, amely a Szovjetunió felbomlása után a gazdasági és politikai problémákkal küzdő országban hiánycikk volt. Másrészt az orosz lépések nemzetközi elítélése és a nyugati szankciók Moszkvával szemben valójában csak erősítették a hatalom narratíváját: Oroszország egy ostromlott erőd, amely ellen összefognak a nyugati államok, és valójában az ország szétesésében, egy gyenge, működésképtelen országban érdekeltek.
2014 után mind a hazafias retorika, mind a külső ellenség képe drasztikusan felerősödött. A katonai retorika a politikai nyilatkozatokból előbb a főműsoridőben sugárzott propagandaműsorokba, majd a hétköznapi életbe költözött át.
Elterjedtek a katonai szimbólumokkal rendelkező politikai akciók, a katonai ideológia megjelent a munkahelyeken és az iskolákban. Az egyenruhára hajazó ruházat egyre népszerűbb lett a polgári lakosság körében is.
A háború, pontosabban, ahogy Oroszországban nevezik, „különleges katonai művelet” idején minden militarista trend csak tovább erősödött, hiszen a békés, polgári időkből ismert dolgok a háttérbe vonultak. Az elmúlt egy év orosz parlamenti működése szinte kizárólag a háborúhoz kapcsolódott. A közbeszéd a háborúhoz kapcsolódik. A legfontosabb szociális lift a védelmi szektorban és a katonai műveletekben részt vevők számára működik. Így nem csoda, hogy a társadalom ebben a helyzetben tovább militarizálódik.
Az elmúlt években törvényekkel tiltották be a Szovjetunió bármiféle összehasonlítását a náci Németországgal, börtönbüntetéssel fenyegetve azokat, akik tagadják „a szovjet nép döntő szerepét a fasizmussal szembeni győzelemben”.
A kétezres évektől kezdve folyamatosan erősödött a katonai jellegű, „hazafias” oktatás Oroszországban. Egyre több katonai évforduló és jubileum hivatalos ünnepségeket kapott. Nagyságrendekkel nőtt a háborús könyvek, folyóiratok és filmek finanszírozása. Tematikus gyerektáborokat és katonai ifjúsági fesztiválokat szerveztek.
A gyerekek militarista nevelése ugyancsak a Krím félsziget megszállását követően, 2015-ben lépett szintet, amikor létrehozták a Junarmiját (szabad fordításban ifihadseregnek lehetne fordítani). Ez a magát hivatalosan is „katonai-patriotikus” mozgalomként pozicionáló szervezet a 8–18 év közötti gyerekek nevelését célozta meg, közvetlenül az orosz védelmi minisztérium patronátusa alatt. 2017 elejére még csak 70 ezer tagja volt, 2023-ra több mint 1,3 millió. A hatalmas növekedés valószínűleg annak köszönhető, hogy az elmúlt években minden iskola az országban utasításba kapta a katonai-patriotikus csoportok létrehozását.
Tavaly lényegében egy régi szovjet mozgalom visszatéréséről is döntöttek:
a szovjet úttörők létrehozásának százéves évfordulóján jelentették be „Az elsők mozgalmának” a létrehozását.
Ez mind külső, mind belső elemeiben a szovjet úttörők szerepét másolja le modern köntösben, és a fiatal gyerekek hazafias nevelésével, iskolán kívüli tevékenységeik szervezésével foglalkozik. 2023 végéig a szervezet fiókjainak minden egyes orosz iskolában jelen kell lenniük.
Az iskolákba továbbá 2023. szeptember 1-jétől visszatér a szovjet időkben is ismert „alapvető katonai felkészülés”. Az órákon a gyerekek megtanulják a katonai gyakorlatozás alapjait, az elsősegélynyújtást háborús helyzetekben, valamint a géppuskák és kézigránátok használatát. Egyes iskolákban az órák már januártól elindultak kísérleti jelleggel.
Az egyik, Krím félszigeten lévő iskolában tanulják a gyerekek a fegyverek alapvető használatát 2023 márciusában
Nemcsak a katonai nevelés, de a propaganda is egyre erőteljesebben jelenik meg az orosz oktatásban.
A történelemkönyveket az elmúlt években átírták, hogy azok tükrözzék „Oroszország és a Nyugat szerepét” és „Ukrajna történelmi sajátosságait”.
Tavaly az 1–11. osztályokban új órák indultak „Beszélgetések a fontosról” címmel. Ezeken a gyerekekkel a NATO és Oroszország szembenállásáról és a „különleges katonai művelet” hátteréről beszélgetnek. Néhány hónappal ezelőtt felmerült parlamenti javaslatra, hogy a „Beszélgetéseket a fontosról” kötelező jelleggel a szülőkre is kiterjeszthetik.
(Borítókép: katonai parádé a Győzelem napján Moszkvában, 2023. május 9-én. Fotó: Gavriil Grigorov / Sputnik / Pool / Reuters)