Index Vakbarát Hírportál

Magyarország után egy szomszédos országban is bevezetik az országbérletet

2023. május 22., hétfő 09:54

Magyar és német mintára Szlovénia is az országbérletek bevezetése mellett döntött. A cél egyértelműen a közösségi közlekedés népszerűsítése. A szlovén konstrukció azonban több ponton eltér a magyartól, amely rendkívül népszerűnek bizonyult itthon. A magyar vasút információi szerint felvetődött a szlovén és a magyar bérletek kölcsönös elfogadása.

Magyar és német mintára Szlovéniában is bevezetik az országbérletet, a döntés mögötti kormányzati szándék, hogy a közösségi közlekedést népszerűsítsék az autózással szemben. Június 1-től 1, 3, 7 és 30 napos változatban értékesítik, de induláskor még nem lesz érvényes a városi közlekedésre.

A szlovén országbérlet több ponton is eltér a magyar konstrukciótól, például az állam méretéből adódóan nem lesz a mi vármegyebérletünkhöz hasonló regionális változat – írja a magyarvasut.hu. A havi bérletért 70 eurót (pillanatnyilag 26286 forint), tehát a magyar országbérletnél némileg többet kell fizetni, az 560 eurós éves bérlet azonban már olcsóbb is kicsivel, mint 12 magyar bérlet a pillanatnyi árfolyamon.

Szlovéniában lesz viszont átruházható változat a havi 90, az éves 720 euróba fog kerülni, a napijegy ára 15, a háromnaposé 20, a hetesé 35 euró.

A bérlet, a vármegyebérlethez hasonlóan, induláskor a városi közlekedésben nem érvényes, de a cél az, hogy erre a területre is kiterjesszék. Itthon elsőként Zalaegerszegen elfogadják.

A Magyar Vasút információi szerint szakmai körökben felmerült a szlovén és magyar bérletek kölcsönös elfogadásának lehetősége is.

Itthon már május elsején elindult 

Orbán Viktor a februári évértékelőjén jelentette be, hogy május elsejével a magyar kormány új vármegye- és országbérleteket vezet be, amelyekkel egyszerűen és megfizethető áron lehet utazni a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁVHÉV vagy a GYSEV helyközi járatain. A MÁVVolán-csoport most összegyűjtötte a legfontosabb információkat a bérletekről.

A harmincnapos érvényességű, teljes árú vármegyebérlet 9450 forintos áron lesz kapható, az országbérletért pedig 18 900 forintot kell fizetni. A vásárlást a MÁV-appon keresztül is lehet intézni, az elővétel várhatóan április utolsó hetétől kezdődik.

A diákok ezentúl is élhetnek a megszokott 90 százalékos kedvezményükkel (vagyis az újfajta diákbérletek ára 945 forint, illetve 1890 forint lesz), azonban változás, hogy a két új bérlettípusnak köszönhetően azt már nemcsak az állandó lakóhelyük és az oktatási intézményük közötti utazáshoz vehetik igénybe, hanem korlátozás nélkül az adott vármegyében vagy akár az egész országban.

Az új bérlettermékekkel a közösségi közlekedési szolgáltatók (MÁV-START, Volánbusz, MÁVHÉV és GYSEV) helyközi járatait vehetik igénybe a vásárlók. Aki havonta ma ennél többet költ vasúti vagy buszos közlekedési jegyre, bérletre vagy üzemanyagra, annak érdemes lehet elgondolkodnia a bérletvásárláson.

Népszerűvé vált a megyebérlet bevezetése

Meghaladta a 300 ezret az eladott vármegye- és országbérletek száma. A MÁVVolán-csoport közleménye szerint az új díjtermékek annyira népszerűvé váltak, hogy a hó eleji vásárlások javában felülmúlták a korábbi hónapok bérletértékesítési számait.

Mint írták, Budapest főpályaudvarai mellett Pest vármegyében Vácon, vidéken pedig Debrecenben, Miskolcon, Székesfehérváron, Pécsen és Győrben vették a legtöbb vármegye- vagy országbérletet a pénztári és az automatás jegyváltások adatai szerint.

Rovatok