Index Vakbarát Hírportál

Sajátos rekordot állított be Ujhelyi István

2023. május 22., hétfő 12:41

Sajátos rekordot állított be Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, akit kilenc év alatt immár negyedik alkalommal jelöltek az Év EP-képviselője díjra. Idén ő az egyetlen magyar, aki szerepel a döntős jelöltek között.

A szociáldemokrata politikus ezúttal az egészségügy kategóriájában került „shortlistre”, vagyis a négy legjobb közé, az elismerés végső győzteseit június 27-én hirdetik ki egy gálaeseményen. Ujhelyit immár negyedik alkalommal jelölték erre a díjra, korábban két alkalommal meg is nyerte a díjat – írja az ujhelyi.eu.

Először 2016-ban jutott a legjobb négy közé, egy évvel később „közlekedés szakpolitika” kategóriában pedig meg is választották az Év EP-képviselőjének. Tavaly megismételte ezt a győzelmet, ekkor „infrastruktúra, közlekedés és turizmus” kategóriában ítélték oda számára az elismerést.

Az Év EP-képviselője díj kapcsán már az is komoly eredménynek számít, ha valaki a döntőbe, azaz a shortlistre jut, így számomra már az is fantasztikus dolog, hogy magyarként újra – ráadásul idén egyedüliként – bekerültem a kiválasztottak névsorába. Azért is kiemelten fontos visszaigazolás ez a számomra, mert immár nemcsak a közlekedés- és turizmuspolitika területén végzett képviselői munkámat, de az egészségügyi ágazat érdekében tett erőfeszítéseimet is elismerik

– fogalmazott Ujhelyi.

A díjat az uniós politikával foglalkozó folyóirat, a The Parliament Magazine hirdeti meg és adja át minden évben.

Rovatok