Index Vakbarát Hírportál

Több mint százötven járatot törölt a brit légitársaság

2023. május 26., péntek 12:44

Legalább 156 járatot törölt egy informatikai hibára hivatkozva a British Airways, ráadásul éppen egy olyan napon, amely 2019 óta a légi közlekedés egyik legforgalmasabb napjának ígérkezett.

Főként belföldi és európai járatot törölt május 25-én, csütörtökön a British Airways. A közeledő ünnepi hétvége miatt több repülőgép is teljesen tele volt, így az érintett utasok száma valószínűleg meghaladja a 25 ezret – írja a The Independent.

Csütörtök délután ötvenöt rövid távú járatot, este pedig huszonegy induló járatot is töröltek. Péntek reggel harminchat érkező járatot töröltek, mivel a gépek és a pilóták csütörtök este rossz helyen tartózkodtak. Ezenkívül a British Airways újabb negyvenhat pénteki járatát törölte, köztük az Athénba, Varsóba, Reykjavíkba és Tiranába induló és onnan érkező járatokat.

A British Airways szóvivője elmondta, bár járataik túlnyomó többsége pénteken is közlekedik, az előző nap tapasztalt technikai probléma kihatása miatt néhány, Heathrow-ról induló, rövid távú járatot törölniük kellett.

Elnézést kértünk azoktól az utasoktól, akiknek a járatát ez érintette, és felajánlottuk nekik, hogy átfoglalhatnak egy másik járatra nálunk vagy egy másik légitársaságnál, vagy kérhetik a pénzük visszatérítését

– közölte a légitársaság, hozzátéve, hogy tudnak a technikai problémáról, és jelenleg is dolgoznak annak elhárításán.

Rovatok