Index Vakbarát Hírportál

Kiképzetlen katonákat vethetett a Wagner elé a kijevi vezetés

2023. május 26., péntek 15:21

Annak érdekében, hogy megőrizze a Nyugat által kiképzett és felszerelt dandárokat a várva várt ellentámadáshoz, Kijev több ízben hiányos felszereléssel ellátott, kiképzetlen katonákat vezényelt Bahmutba a The Wall Street Journal beszámolója szerint.

A lap cikke szerint a stratégia végső sikere vagy kudarca a nagyobb offenzíva eredményeitől függ. „Amennyiben megoldható, hogy a döntő harci erőket pihentessék és megóvják, akkor megteszik. Persze akkor is nagy árat fizetnek” – nyilatkozta Ben Hodges nyugalmazott amerikai altábornagy, aki 2014 és 2017 között az amerikai hadsereg európai erőinek parancsnoka volt.

A WSJ arról a csoportról írt részletesen, amelyet idén év elején mozgósítottak az ukrán 93. gépesített dandárba. Az egység elszegényedett emberekből tevődött össze, akiket a Harkovi terület falvaiból gyűjtöttek össze. Az újság megtudta, hogy sokan közülük munkanélküliek, akik alkalmi munkákból éltek. Gyakorlatilag egyiküknek sem volt harci tapasztalata – írták.

A lap birtokába jutott dokumentumok és fényképek szerint az újoncok kezébe elavult fegyvereket és egyenruhákat nyomtak, két nappal később pedig már a Bahmuttól mindössze 26 kilométerre fekvő Konsztantyinovkában találták magukat. Pár nappal később megérkezett a századfőnök, aki közölte velük, hogy hatos csoportokban átvezénylik őket Bahmutba.

A tapasztalatlan katonák közül többen azonnal meghaltak a fronton

A férfiak közül néhányan azzal fenyegetőztek, hogy a kiképzés hiányára hivatkozva megtagadják a parancs végrehajtását. „Bahmut majd megtanít titeket harcolni” – a tisztek állítólag ezt válaszolták a tapasztalatlan katonáknak.

Amikor február 21-én este az első csoport megérkezett a porig rombolt városba, azt mondták nekik, hogy kövessék a parancsnokot. Az ijedt harcosok végül megtalálták az állásaikat, majd gránátvetőkből és aknavetőkből azonnal tűz alá vették őket a Wagner vezette orosz erők, emiatt több ember azonnal meghalt.

A védelmi tárca tagad

Az ukrán törvényhozók februárban törvényjavaslatot terjesztettek elő, amely előírja a mozgósított csapatok legalább három hónapos felkészülését, de ez nem ment át a parlamenten. Az ukrán védelmi minisztérium tagadta, hogy kiképzés nélküli katonákat küldtek volna Bahmutba. Az ukrán fegyveres erők szóvivője nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Mint ismert, az orosz Wagner-zsoldoscsoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin május 20-án bejelentette, hogy az inváziós erők teljes egészében elfoglalták Bahmut városát, ahol hónapok óta véres harcok dúlnak.

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem sokkal később gratulált a Wagner harcosainak és az orosz fegyveres erőknek Bahmut felszabadításához – számolt be a Kreml sajtószolgálata.

Mindazok, akik részt vettek a város felszabadításában, állami kitüntetést kapnak

– jegyezte meg a Kreml.

Korábban az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy Bahmut felszabadítása a Déli Erők Csoportja tüzérséggel és légierővel támogatott Wagner-rohamegységek offenzívájának eredményeként fejeződött be.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan követjük, pénteki percről percre frissülő cikkünket itt találja.

Rovatok