Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa megosztottság helyett összefogást szorgalmazott

2023. május 28., vasárnap 17:06

Az ellentétek és háborúk uralta világban a Szentlélek képviselte összhangot szorgalmazta Ferenc pápa a társadalomban éppúgy, mint saját egyházában a Szent Péter-bazilikában mondott homíliájában pünkösdvasárnap.

A katolikus egyházfő kijelentette, a Szentlélek az az erő, amely a zűrzavarból a rendbe, a szétszóródásból az összetartásba, a kavarodásból a harmóniába vezet. „A mai világban nagy a széthúzás, a megosztottság. Mindannyian össze vagyunk kötve, mégis szétszakítva találjuk magunkat, érzéstelenítve a közönytől vagy agyonnyomva a magány terhétől” – fogalmazott. Ugyanakkor megjegyezte, hogy sok a háború és a konfliktus.

Hihetetlen, hogy az ember mennyi rosszra képes! – hangoztatta a pápa.

A Szentlélek kiáradását és az egyház születését ünneplő pünkösdi misén Ferenc pápa ugyanezt a harmóniát szorgalmazta egyházában is. Az egyház tagjai közötti szinodalitást, a testületi működést sürgetve pedig kifejtette, az egyház nem parlament, melynek tagjai jogokat és igényeket követelhetnek a „világ diktálta napirend szerint”.

Tévéstúdióba is ellátogatott

Ferenc pápa délben az apostoli palota Szent Péter térre néző ablakából Szűz Mária közbenjárását kérte a háborútól sújtotta népek békéje érdekében, kiemelve a pápa által mártírnak nevezett Ukrajnát.

Pénteki gyengélkedése után a katolikus egyházfő személyesen, de ülve vezette a pünkösdi misét, amelyet az oltárnál Joao Braz de Aviz bíboros mutatott be, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának a vezetője. Továbbá Ferenc pápa szombaton felkereste a RAI olasz közmédia vallási szerkesztőségének római stúdióit, ahol egy júniusi műsorba rögzítettek vele interjút.

Ez volt az első alkalom, hogy egy pápa maga látogatott el egy tévéstúdióba, és nem a hivatalában fogadta a tévéseket.

Pünkösdhétfő a hetvenes évek óta nem piros betűs ünnep Olaszországban. Vasárnap délben viszont visszatért a római Pantheonba a pünkösdi hagyomány, mely alapján délben az ókori műemlék mennyezeti nyílásából vörös rózsaszirmokat hullajtottak alá a tűzoltók, a Szentlélek alászállásának jelképeként – összegezte az MTI.

A Vatikánban találkozott Ferenc pápa és Volodimir Zelenszkij

Május közepén találkozott Ferenc pápa az ukrán elnökkel a múlt hónapban tett, titkos béketervre utaló megjegyzéseit követően. A katolikus egyház feje gyakran intéz szenvedélyes kéréseket az ukrán nép nevében, és azt mondta, hogy szívesen elutazna Kijevbe és Moszkvába, ha egy pápai zarándoklat elősegíthetné a béke ügyét. 

Az egyházfő alig 24 órával az után, hogy Volodomir Zelenszkij ukrán elnököt fogadta a Vatikánban, kijelentette:

a fegyvereknek el kell hallgatniuk, mivel fegyverekkel nem lehet biztonságot és stabilitást elérni, ellenkezőleg: elpusztítják a béke minden reményét.

Ferenc pápa április utolsó hétvégéjén Magyarországon tett apostoli látogatást. A katolikus egyház feje Budapesten is kiállt a béke ügye mellett. 

Rovatok