Index Vakbarát Hírportál

Még nincs döntés, hogy vezényelnek-e újabb magyar katonákat Koszovóba

2023. május 30., kedd 13:21

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint elmondta, Magyarországnak nemzetbiztonsági érdeke a Nyugat-Balkán békéje, ezért is pártolja a kormány az EU mihamarabbi bővítését ebben az irányban. Hozzátette, arról még nincsen döntés, hogy vezényelnek-e újabb katonákat a sebesültek helyére.

A tárcavezető az egyiptomi kollégájával, Számeh Sukrival közösen tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a két ország kapcsolata mindig is a kölcsönös tiszteleten alapult, és ebből hazánk rendkívül sokat profitál mind biztonsági, mind gazdasági téren.

„Ez a hosszú távra visszatekintő baráti együttműködés most felértékelődik, amikor a globális biztonság meglehetősen törékennyé vált. A magyar–egyiptomi együttműködés jelentőségét az is növeli, hogy mindketten a békepárti globális többséghez tartozunk” – szögezte le.

„Azt szeretnénk, ha a háborúnak Ukrajnában mielőbb vége lenne. Azt az álláspontot képviseljük, hogy ennek a háborúnak harctéri megoldása nincsen, csak a diplomácia, csak a tárgyalások, csak a tűzszünet, csak a béketárgyalások vezethetnek el a kívánt eredményhez”  tudatta.

Beszélt az illegális bevándorlásról

Szijjártó Péter a súlyos biztonsági kihívások kapcsán érintette a tömeges illegális bevándorlás kérdését is. Aláhúzta, hogy

a magyar hatóságok a tavalyi évben mintegy 270 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg úgy, hogy ehhez Brüsszeltől semmifajta segítség nem érkezett.

„Nemcsak hogy segítséget nem kapunk, hanem Brüsszel folyamatosan ront a helyzeten a migrációpárti nyilatkozatokkal, a migráció ösztönzésével” – fogalmazott.

„Mára gyakorlatilag Brüsszel migrációs politikája miatt az embercsempészet egy Európa-szerte virágzó üzletté vált. És mivel a brüsszeli politika miatt a migrációs nyomás nő, ezért különösen meg kell becsülni azokat az országokat, amelyek segítenek abban, hogy ez a nyomás ne növekedjen” – mondta.

Majd hangsúlyozta, Egyiptom éppen ilyen ország, az Európát védő észak-afrikai védvonal legstabilabb bástyája annak ellenére is, hogy a helyzetet tovább nehezíti a szomszédos Szudánban dúló belháború, az onnan érkező menekültáradat.

„Ezért azt kérjük Brüsszeltől, azt követeljük az Európai Uniótól, hogy növelje meg az Egyiptom számára juttatott pénzügyi támogatást, hogy Egyiptom el tudja látni a Szudánból odamenekülő embereket” – közölte.

Technikai, technológiai támogatás Egyiptomnak

„Arra is felszólítjuk Brüsszelt, hogy adjunk technikai, technológiai támogatást Egyiptomnak ahhoz, hogy meg tudja védeni a határát, hogy a Szudánból menekülők ne tudjanak átmenni Líbiába, ahonnan pedig egyenes út vezet Európába”  tette hozzá.

Végül úgy vélekedett, hogy hálásnak kell lenni azért, hogy Kairó féken tartja a bevándorlási hullámokat, ugyanis jelen helyzetben Európa nagyon nehezen tudna kezelni még egy biztonsági kihívást.

A miniszter kitért az energetikai, technológiai és képzési együttműködésre is, emlékeztetve arra, hogy mindkét országban új atomerőmű épül, ráadásul azonos technológiával és kivitelezővel.

Emellett közölte, hogy évente 125 egyiptomi diák tanulhat ösztöndíjjal a magyarországi felsőoktatási intézményekben, és az érdeklődést jól mutatja, hogy az idei tanévre 890 jelentkezést adtak be.

A felek a találkozón megállapodást írtak alá a növényvédelem területén folytatott együttműködésről.

„Magyarországnak nemzetbiztonsági érdeke a Nyugat-Balkán békéje”

Szijjártó Péter az előző napi koszovói zavargásokban megsérült magyar békefenntartókkal kapcsolatos újságírói kérdésekre válaszolva először is leszögezte, hogy Magyarországnak nemzetbiztonsági érdeke a Nyugat-Balkán békéje, ezért is pártolja a kormány az EU mihamarabbi bővítését ebben az irányban.

„Mi nemcsak beszélünk erről, hanem teszünk is ezért, ezért van az, hogy százszámra szolgálnak magyar katonák a Nyugat-Balkánon: Koszovóban NATO-kötelékben, EU-misszióban Bosznia-Hercegovinában”  hangsúlyozta.

A hétfőn történtekről szólva kiemelte, hogy a magyar katonák kiválóan helytálltak, a kapott parancsnak megfelelően jártak el. Elmondta, hogy tizenöt sebesültet kórházban kellett ellátni, életveszélyben nincs senki közülük, és a helyszínre küldött magyar orvoscsoport fogja eldönteni, hogy kit kell hazaszállítani.

Arról még nincsen döntés, hogy vezényelnek-e újabb katonákat a sebesültek helyére  tette hozzá.

(Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2023. május 30-án. Fotó: Soós Lajos / MTI)

Rovatok