Index Vakbarát Hírportál

Magyar elemző nyilatkozott a törökországi „katyvaszkoalícióról”

2023. május 30., kedd 13:52

Hat ellenzéki párt szövetkezett egymással Törökországban, de a „katyvaszkoalíció” számításai nem jöttek be, mert az emberek a stabilitásra és egy erős politikai erőre szavaztak, vagyis Recep Tayyip Erdogan pártjára – mondta az Alapjogokért Központ vezető elemzője kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Pindroch Tamás a műsorban azt mondta, hogy a török helyzet hasonló volt a magyar választásokhoz: egy bizonytalan programmal rendelkező, bizonytalan összetételű, a külföld támogatását élvező erő állt fel Erdogan ellen, de ahogy a magyar választók, úgy a törökök is tudták, miként kell szavazni.

Hozzátette, hogy mivel Törökország egy 85 milliós középhatalom a térségben, ha bizonytalanság „ütné fel a fejét” az országban, az Európára is komoly hatással lenne, de akár a világpolitikát is befolyásolná.

A stabilitás a lényeg, és Erdogan egy stabil vezető, egy erős vezető, és ez Európának is jó és Magyarországnak is, hogy ő nyert

– emelte ki az elemző.

A műsorban kitértek arra is, hogy az orosz–ukrán háború eszkalálódásával is járhatott volna, ha sikerül „destabilizálni” Törökországot, és veszít Erdogan. Ugyanakkor a migráció kezelése szempontjából is nagyon fontos, hogy az eddigi elnök kerül ismét hatalomba – tette hozzá Pindroch Tamás azzal együtt, hogy jelenleg négymillió migráns van Törökországban, és az ellenzék kiengedte volna őket.

Az MTI beszámolója szerint az elemző elmondta azt is, hogy Törökország nem támogatja az uniós szankciókat, és leginkább a béke áll az érdekében. Hogy mi jöhet Törökországban Erdogan újabb sikere után, itt írtunk részletesen.

Rovatok