Index Vakbarát Hírportál

Jóváhagyta az amerikai gyógyszerfelügyelet a Pfizer RSV-vakcináját

2023. június 1., csütörtök 08:55

Engedélyezte az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) a Pfizer légúti óriássejtes vírus (RSV) elleni vakcináját, amelyet főként az idősebb felnőttek számára ajánlanak.

Az FDA egy hónappal ezelőtt engedélyezte a GlaxoSmithKline (GSK) RSV-vakcináját is, amit szintén az idősebb felnőtteknek, vagyis a 60 éven felülieknek ajánlanak – közölte a Reuters.

Ismertették, hogy a klinikai vizsgálatok során a Pfizer Abrysvo vakcinája 67 százalékban volt hatásos a 60 év felettiek körében, akiknél az RSV két vagy több tünete is jelen volt. Emellett 85,7 százalékban volt eredményes azoknál, akiknek három vagy több tünetes súlyos betegsége volt.

A PFIZER ÉS A GSK TÖBB MILLIÁRD DOLLÁROS PIACRA SZÁMÍT AZ RSV-OLTÁSOKTÓL.

Hozzátették, hogy a vállalat a harmadik negyedévben, a következő RSV-szezon előtt tenné elérhetővé a vakcinát, amelynek használatáról az Egyesült Államok Betegség-ellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) dönt.

A CDC tanácsadó bizottsága várhatóan júniusban ülésezik, hogy megvitassák, kinek és milyen gyakran kell beadni az RSV elleni oltást. 

A cikk szerint a Pfizer készen áll arra, hogy az Egyesült Államokban és Európában is bevezesse az RSV-vakcinát.

Az RSV általában enyhe, megfázáshoz hasonló tüneteket okoz, de súlyosabb esetben kórházi kezeléshez is vezethet. A vírus elsősorban a csecsemőkre veszélyes, de a 65 évnél idősebb felnőttek számára is súlyos kockázatot jelenthet – tették hozzá.

Rovatok