Index Vakbarát Hírportál

Elon Musk elveszíti a Twitter egyik fontos vezetőjét

2023. június 2., péntek 17:33

A Twitter tulajdonosa ismét összetűzésbe került cége egyik vezetőjével. A tartalom moderálásáért felelős Ella Irwin azután távozott, miután a milliárdos nyilvánosan bírálta munkáját.

Lemondott posztjáról a Twitter bizalmi és biztonsági főnöke. Ella Irwin 2022 novemberében foglalta el pozícióját, miután elődje, Yoel Roth – egy hónappal azután, hogy Musk átvette a vállalat irányítását – távozott a cégtől.

A BBC közölte, 

Ella Irwin több portálnak is megerősítette, hogy lemondott, annak okát azonban nem részletezte.

A feltételezések szerint a lemondáshoz Elon Musk korábbi megnyilvánulásához lehet köze. A bizalmi és biztonsági vezető elsődleges feladata a tartalom moderálása, vagyis az erőszakos megnyilvánulások korlátozása. Ez pedig egy meglehetősen kényes téma, mióta Elon Musk vezeti a vállalatot.  

Musk június elsején, Irwin lemondása előtti napon nyilvánosan bírált egy tartalommoderációs döntést a Twitteren: a cég korlátozta a What is a Woman című, transzneműekről szóló film láthatóságát, mert szerintük a videó hátrányos nemi megkülönböztetésben részesítette annak szereplőit, ugyanis két esetben nem a megfelelő névmással szólították meg őket.

Elon Musk a videó letiltását nyilvánosan kommentálta. Úgy fogalmazott, emberei hibáztak.

Akár egyetértesz a preferált névmások használatával, akár nem, ennek elmulasztása legfeljebb udvariatlanság, és biztosan nem sért törvényt

– írta.

Még idén nyáron betilthatják a Twittert az EU-ban

Elon Musk vezetése óta számos bírálat érte a Twittert, legutóbb az Európai Unióval került összetűzésbe .

A vállalat ugyanis egy héttel ezelőtt úgy döntött, kilép az Európai Bizottság által létrehozott félretájékoztatás elleni gyakorlati kódexből. Válaszul az Európai Unió augusztus 25-től betilthatja a Twitter közösségimédia-platformot, ha annak vezetése nem tartja be a dezinformáció elleni küzdelemmel összefüggő európai követelményeket.

A BBC kiemeli, felmérések szerint Musk vezetése alatt jelentősen nőtt a gyűlöletbeszéd a Twitteren. Elon Musk nem sokkal a cég megvásárlása után, 2022 decemberében feloszlatta azt az önkéntes csoportot, amely az önkárosítással, a gyermekbántalmazással és a gyűlöletbeszéddel kapcsolatban adott tanácsokat a cégnek.

Rovatok