Miután a spanyol önkormányzati választásokon a szociáldemokrata–újbaloldali PSOE–Podemos-kormánykoalíció hatalmas pofonba szaladt bele, Pedro Sánchez (PSOE) miniszterelnök bejelentette: nem várnak decemberig, és már júliusban megtartanák a parlamenti választásokat. Elsőre úgy tűnhet, ezzel Sánchez meglebegtette a fehér zászlót, ám ennél vakmerőbb húzást tett: minden pénzét a piros 23-ra tette a rulettasztalon. Ami még akár be is jöhet.
A május végi spanyol önkormányzati választások az eredetileg decemberre kitűzött parlamenti választások erőpróbájának ígérkeztek.
Már a választás előtt tudni lehetett, hogy a 2020-ban nagy nehézségek árán megalakult szociáldemokrata PSOE (Partido Socialista Obrero Espanol, azaz Spanyol Szocialista Munkáspárt) és az újbalos Podemos (lefordítva Együtt képesek vagyunk) kormánypárti koalíció nehéz éjszakának néz elébe, hiszen az országos közvélemény-kutatások mellett a különböző régiókban is előtört a 2018-ban korrupciós botrány miatt megbuktatott Partido Popular (Spanyol Néppárt, PP), és a választások előtt azt várták, hogy a Néppártból 2013-ban kiváló, francóista, szélsőjobboldali Vox is növelheti képviselőnek a számát a kormánypártok kárára.
A Spanyol Királyságot alkotó 50 provinciából 38-ban tartottak választásokat, emellett pedig 12 autonóm tartományban is új képviselőket választottak a spanyolországi állampolgárok.
Ugyan a spanyol miniszterelnök, Pedro Sánchez és pártja, a PSOE összességében olyan rosszul nem szerepelt, ha az összképet nézzük (2019-hez képest 400 ezer szavazatot vesztettek, így 1,3 százalékponttal kevesebb szavazatot kaptak, 28,1 százalékot), mint várták, de így is 1600 képviselői helyet vesztettek, és több városban és régióban is elveszítették addigi többségüket, miközben a Néppárt az összes szavazatot tekintve letaszította Sánchezéket a trónról.
Emiatt Sánchez hétfőn bejelentette, kormánya nem tölti ki a mandátumát a decemberi választásokig, hanem előrehozott választásokat fognak tartani.
Aminek már időpontja is van, július 23-a, amennyiben azt a választási bizottság is helybenhagyja.
Sánchez hivatalosan azzal érvelt a választások majdnem fél évvel való előrébb hozása mellett, hogy a választók egyértelműen a pártja, a PSOE helyett a PP-t támogatják, így szerinte úgy demokratikus, ha az önkormányzatok mellett az ország irányításáról is szavazatukkal fejezik ki véleményüket a választók.
Ugyanakkor Sánchez nemcsak kormányának legitimációs problémáit próbálja ezzel megszüntetni, hanem más hatalomtechnikai döntések is állnak a háttérben.
Ugyanis Sánchez ezzel lényegében csak előremenekült: nem várta meg, amíg a jelenleg győzelmi mámorban lévő Néppárt-elnök Albert Nunez Feijóo, illetve a Vox-vezér Santiago Abascal a kormányt lemondására szólítja fel. Ezzel pedig elébe ment a két jobboldali párt valószínű lépésének, és saját maga irányítja a politikai napirendet: Sánchez nem védekező állást vesz fel, hogy miért nem mond le, hanem ő maga jelenti be az előrehozott választást, hogy legitimációs problémákkal küzdő miniszterelnök helyett egy demokráciaféltő politikus képében tetszelegjen.
Emiatt pedig a következő hat hónapban Feijóo és Abascal sem tudja azzal dominálni a napi híreket, hogy megkérdőjelezik a kormány legitimitását, majd pedig újra és újra Sánchez kormányának lemondását követelik. Így nem tudnak úgy dolgozni a PSOE támogatottságának a további erodálásán, mintha csak decemberben lenne a választás.
Emellett a jobboldali pártokat már most kényszerhelyzetbe hozta lépésével a miniszterelnök: így ugyanis jóval rövidebb idejük van kidolgozni a parlamenti választásokra a stratégiájukat, ráadásul a mostani önkormányzati választáson hiába nyert a legtöbb helyen a Néppárt, mindössze két régióban van meg egyedül is a többsége, míg hat másik régió parlamentjében csak abban az esetben lenne meg a többség, ha a szélsőjobboldali Voxot is vagy beveszik a koalícióba, vagy pedig kívülről támogatná a Néppártot.
A spanyolok egy jelentős része pedig a Vox kormányra kerüléséről tart – ezért nem is sikerül túllépniük az eddigi rétegpárti szerepükön Abascaléknak –, így Sánchez egy lehetséges PP–Vox-koalíció rémképével állítaná meg pártja támogatottságának a csökkenését, és szólítaná meg a belőle kiábrándult centrista szavazókat, akik a mostani választáson inkább a Néppártnak szavaztak bizalmat.
Ráadásul miután a jobbközép-liberális Ciudadanos bejelentette, hogy a parlamenti választáson nem indul,
így egy Sánchez-kormány jobboldali alternatívája csak egy Néppárt–Vox-kormány lehetne.
A liberális párt ugyanis a mostani önkormányzati választáson 2401 helyet vesztett (többet, mint a PSOE!), így csak 392 képviselőjük maradt az önkormányzatokban és a tartományi parlamentekben. A legutóbbi, 2019-es önkormányzati választásokon a szavazók 9,2 százaléka támogatta a jelenleg Patricia Guasp által vezetett pártot, idén mindössze 1,4 százaléknyian – bőven a háromszázalékos bejutási küszöb alatt, így a párt lényegében már nem tényező.
Sánchezék jelenleg a választókat azzal próbálják meggyőzni, hogy az önkormányzati választások után sok helyen megvalósulhat a konzervatív Néppárt és a szélsőjobboldali Vox koalíciója, ami olvasata szerint a leendő PP–Vox szövetségi kormány pudingpróbája lehet.
EZZEL A PSOE-BŐL KIÁBRÁNDULT CENTRISTA SZAVAZÓKAT AKARJA MOZGÓSÍTANI: MONDVÁN, HA NEM A PSOE-RE SZAVAZNAK, AKKOR AKÁR A VOX IS HATALOMRA KERÜLHET,
e keretezésben pedig a Néppártra adott szavazat is Voxra adott szavazatnak minősül, mivel a szociáldemokraták szerint a választások után e két párt állna össze kormányon.
Ugyanakkor Sánchez a választások előrehozásával nemcsak legnagyobb jobboldali kihívóját hozta nehéz helyzetbe, hanem másokat is,
köztük a párton belüli kritikusait és a többi baloldali pártot.
Azzal, hogy fél évvel előrébb hozták a választást, szinte esélytelen, hogy leváltják a párt éléről, és mivel egyáltalán nincs idő rendezni a sorokat, a PSOE-nek a jelenlegi felállításban kell nekifutnia a választásoknak.
Pedig már korábban is megjelentek repedések a párton belül: tavaly decemberben a párt korábbi elnöke, Alfonso Guerra élesen bírálta Sánchezt, amiért a függetlenségpárti katalánokkal tárgyalt egy lehetséges második – ezúttal már a madridi kormány által is szentesített – függetlenségi népszavazásról, míg a szintén PSOE-s Emiliano García-Page, Kasztília-La Mancha autonóm közösség vezetője azt mondta pártelnökének tárgyalásáról, hogy
nem tolerálható, hogy bűnözőkkel a saját feltételeik szerint tárgyaljanak
– utalva a függetlenségpárti katalánokra, akiket az unionista spanyolok eleve bűnözőnek tartanak a madridi kormány és legfelsőbb bíróság által illegálisnak tartott, a spanyol rendőrség által szétvert 2017-es népszavazás megszervezése miatt. Közülük többeket korábban elítéltek, majd Sánchez közbenjárására elnöki kegyelemben részesítve szabadon engedtek, például a legnagyobb katalán párt, a Katalán Republikánus Baloldal (ERC) vezetőjét, Oriol Junquerast.
Az előrébb hozott választások miatt a Sánchezzel kritikus PSOE-seknek muszáj beállniuk Sánchez mögé, hiszen a kampány lényegében már az előrehozott választások bejelentésekor elkezdődött.
Ugyanakkor nemcsak a jobboldali ellenzéki pártokat hozta nehéz helyzetbe Sánchez, hanem a koalíciós partnerét, az újbaloldali Podemost is. A mostani választáson az életükért küzdő újbaloldaliak ugyanis több fontos helyen is kiestek a parlamentből – például Barcelonában elvesztették a főpolgármesteri széket a jobboldali, függetlenségpárti Junts jelöltjével szemben –, ugyanakkor nem az őket kihívó, mindössze tavaly márciusban több kisebb újbaloldali és zöldpártból összeálló Sumar-mozgalom (magyarul Egység) miatt.
Ugyanis nemcsak a Podemos szerepelt rosszul, hanem a korábbi Podemosos Yolanda Díaz munkaügyi miniszter által alapított mozgalom is rendkívül alulszerepelt.
A Podemos már be is jelentette, hogy elkezdték a tárgyalásokat Díazékkal, míg utóbbi a Néppárt színére és a jobboldali győzelmekre hivatkozva a „fekete Spanyolország” elleni baloldali összefogásra buzdított. A választások előrehozása miatt pedig túl sok idő nincs a tárgyalásokra.
Sánchez előrehozott választásának a hatásai viszont nem állnak meg Spanyolország határainál.
Ugyanis az Európai Unió soros elnökségét júliustól Spanyolország látná el, az előrehozott választás pedig rendesen megzavarja az egyik legfőbb uniós intézmény működését.
Az országok eleve majdnem egy évet készülnek a soros elnökség ellátására – a magyar kormány is már benyújtott törvénymódosítókat a 2024. júliustól kezdődő soros elnökség miatt –, viszont a spanyol soros elnökség így egy választással és lehetséges kormányváltással kezdődne, miközben az uniós intézmény vezetése kapcsán össze kellene fogni majd a többi tagállamot és az Európai Unió munkáját.
Ezzel a spanyoloknak lényegében úgy kellene fontos szerepet vállalni az unióban, hogy közben odahaza nincs semmi rendezettség.
Ugyanakkor hiába hozott egy vakmerő lépést Sánchez, ez még nem elég ahhoz, hogy megállítsa pártja népszerűségvesztését. A katalán kérdés sokat árt a miniszterelnöknek, akit már két éve is sokan bíráltak – jobbról és partjából egyaránt –, mivel a függetlenségi népszavazás miatt zendülésért és hűtlen kezelésért elítélt 13 függetlenségpárti politikusnak kegyelmet adott.
A nyomás a katalán kérdésben pedig az után még tovább nőtt, hogy a spanyol kormány is belekeveredett a Pegazus-botrányba, miután a spanyol titkosszolgálatok baszk és katalán függetlenségpárti politikusokat, aktivistákat és az ő segítőiket támadhatták meg a kémszoftverrel.
Az ügy nyomán Sánchez kirúgta a titkosszolgálat vezetőjét, amiért Abascal például hazaárulással vádolta meg a miniszterelnököt.
Abascal úgy érvelt, ezzel a szerinte terroristáknak minősülő függetlenségpártiak oldalára állt, miközben a titkosszolgálat csak a munkáját végezte.
Hogy váratlan politikai manőverével Sáncheznek valóban sikerül-e egyesítenie a baloldali szavazókat és meggyőzni a centristákat, hogy rá szavazzanak, hogy a Voxot távol tartsák a hatalomtól, vagy pedig ők – csakúgy, mint a mostani választáson – a konzervatív, jobbközép Néppárt oldalán találják meg a számításukat, majd júliusban elválik.
(Borítókép: Pedro Sánchez 2021. augusztus 21-én. Fotó: Pablo Blazquez Dominguez / Getty Images)