Index Vakbarát Hírportál

Indiai vonatszerencsétlenség: Egyre nő a halottak száma

2023. június 4., vasárnap 06:39

Véget értek a mentési munkálatok az Indiában pénteken történt vonatszerencsétlenség helyszínén. A környék valamennyi kórházában fogadják az áldozatokat, és a hadsereget is mozgósították a segítségnyújtáshoz. A halottak száma egyre nő.

Pénteken kisiklott egy személyvonat a kelet-indiai Odisa államában, majd összeütközött egy szemből érkező tehervonattal helyi idő szerint péntek este 7 óra körül. A balesetben legalább 288 ember meghalt, ezer ember megsérült, és több százan rekedtek a kocsik roncsai között.

Közel kétszáz mentőautót küldtek a tragédia helyszínére, hogy a lehető legtöbb emberen tudjanak segíteni. A hatóságok közölték, hogy a baleset helyszíne és a mintegy kétszáz kilométerre lévő Bhubaneswar közötti összes kórházban fogadják az áldozatokat. Ashwini Vaishnaw vasúti miniszter bejelentette, hogy még a hadsereget is mozgósították a segítségnyújtásra – írja a Le Figaro.

A Coromandel Express Kolkatából az ország délkeleti partján fekvő Csennaiba tartott, amikor kisiklott, és a párhuzamosan futó sínekre borult. Az ellentétes irányban közlekedő vágányon azonban egy tehervonat közlekedett, amely nem tudott időben megállni, így ezen szerelvénynek is több kocsija kisiklott.

Egyre több a halott

A mentési munkálatok szombat este értek véget a tragédia helyszínén.

Minden holttestet és sérült utast elszállítottunk a baleset helyszínéről

– mondta az AFP-nek a baleset helyszínéhez közeli Balasore sürgősségi koordinációs központjának egyik tisztviselője.

Sudhanshu Sarangi, Odisha állam tűzoltóságának főigazgatója azt nyilatkozta, hogy a halottak száma egyre emelkedik a súlyos állapotban lévő sérültek miatt.

Egy 27 éves férfi, Anubhav Das a második vonat utolsó kocsijában ült. Mint felidézte, „szörnyű, éles hangokat hallott a távolból”.

Megcsonkított testeket láttam. Egy levágott karú férfin kétségbeesetten próbált segíteni a sérült fia

– mondta a 27 éves férfi az AFP-nek.

Narendra Modi indiai miniszterelnök – aki ellátogatott a katasztrófa helyszínére és a kórházban fekvő sérültekhez is – kijelentette, hogy „senkit sem kímélnek majd” azok közül, akik felelőssé tehetők a katasztrófa bekövetkeztéért.

Rovatok