A napokban Svédország partjainál látták a Hvaldimir néven emlegetett fehér delfint, amelyről azt feltételezik, hogy anno a szovjetek képezhették ki kémkedésre. Bár hivatalosan sosem erősítették meg, hogy Oroszország állatokkal vértezné fel a hadseregét, gyanúsak az ezzel kapcsolatban előkerült bizonyítékok.
A jelenleg is zajló orosz–ukrán háború kiélezte az országok között feszülő ellentéteket, illetve szembetűnőbbé váltak az erőforrásbeli különbségek is. A Szovjetunió felbomlása után függetlenedő Ukrajnával szemben Oroszország nagyhatalomnak számít, ami részben nyersanyagkészleteinek, nemzetközi befolyásának és katonai erejének köszönhető – ők rendelkeznek a világ egyik legnagyobb fegyverarzenáljával, köztük atombombákkal. Azt azonban már az első és második világháború alatt megtapasztalhatták az Oroszországgal (korábban a Szovjetunióval) szemben álló államok, hogy nemigen válogatnak az eszközökben, ha harcról van szó.
Az orosz titkosszolgálat, a KGB például egykor közel 500 ezer kémet foglalkoztatott, ám a titkosszolgálat 1991-ben megszűnt. Úgy tartják, az ügynökök alkalmazásán kívül Oroszország egy titkos programot is elindított, hogy állatokat tanítsanak a kémkedésre, köztük például delfineket. Történetesen a napokban bukkant fel Svédország partjainál az a beluga bálna, Hvaldimir – a neve Vlagyimir Putyinéból eredhet –, amely egy katonai állatkiképző projekthez tartozhat. Egyes szakértők úgy vélik, az oroszok célja, hogy mélytengeri ügynökökké képezzenek állatokat, amelyek képesek kémkedni, sőt, megtámadni az ellenséges hajókat, illetve azok személyzetét.
Hvaldimirt először 2019-ben látták a horgászok egyedül úszni Norvégia partjainál, és már azzal felhívta magára a figyelmet, hogy közel merészkedett az emberekhez, ami egyáltalán nem gyakori. A hátán viselt heveder, amelyen az állt: „Szentpétervár felszerelése”, illetve a rajta talált, két GoPro kamerának elhelyezett tartóberendezés pedig egyértelművé tette a származási helyét. A kémállatok létezését természetesen sosem ismerte el Oroszország, azonban norvég szakértők szerint a beluga bálnán talált hám Putyin haditengerészetének katonai programjából származik.
Néhány hónappal később Hvaldimir újra jelentkezett, ám akkor úgy vélték, az igen alultáplált állat elszökhetett, amikor épp egy orosz tengeralattjáró-bázisra vitték. Ezt követően alakult meg a OneWhale nevezetű csoport, akik azt tűzték ki célul, hogy nyomon követik őt, majd később megpróbálják visszajuttatni őt természetes lelőhelyére. Hvaldimir éveken át lazacfarmok környékén ólálkodott, illetve a norvég fővárosban, Oslóban is látták. Az elmúlt két hónapban több mint 1440 kilométert tett meg. A hírek szerint a Murmanszki Tengerbiológiai Kutatóintézetben képezték ki. Vele együtt a kémállatok létezését támasztja alá az orosz állami tévé közlése még 2017-ből, miszerint a hadsereg bálnákkal, delfinekkel és fókákkal tervezte felvértezni hadseregét.
Egyes jelentések szerint a Hvaldimirhez hasonló beluga bálnákat arra tanították be, hogy őrizzék a haditengerészeti támaszpontok bejáratait, segítsék a búvárokat, és szükség esetén megöljenek minden idegent, aki belép a területükre. A szakértők úgy vélik, a kémállatok az Egyesült Államok és a szovjetek közötti hidegháborús verseny örökségei. Azt feltételezik, az oroszok azután kezdtek kutatni a cetfélék katonai felhasználásával kapcsolatban, hogy 1966-ban a fülükbe jutott, hogy az amerikaiak kamikaze delfineket képeznek ki, amelyek képesek észlelni és megtámadni a szovjet tengeralattjárókat.
Egy 1976-os CIA-jelentésben azt írták, a szovjetek palackorrú delfinek kiképzését tűzték ki célul, és úgy fogalmaztak, az állatok akár már két éven belül el tudnak majd helyezni különböző csomagokat, köztük nyomkövető eszközöket vagy robbanóanyagokat a hajókon. Az oroszok által alkalmazott beluga bálnák végül Alaszka közelében telepedtek le, majd a Krím félszigethez kerültek, és a Szovjetunió 1991-es összeomlása után Ukrajna örökölte őket. A kiképzési programra azonban a továbbiakban már nem volt elegendő tőke, így a megmaradt négy delfin és egy beluga bálna előbb egy delfináriumba került, majd megvették az irániak.
Ahogy az állatok korábbi kiképzője, Borisz Zhurid beszámolt róla, arra tanították őket, hogy a hátukra erősített szigonnyal támadják meg az ellenséges búvárokat, vagy a felszínre húzva segítsék elő, hogy a szovjet tengerészek elfoghassák őket. Sőt, öngyilkos küldetésekre is küldték az állatokat: aknákat helyeztek el rajtuk, amelyek a hajóval érintkezve felrobbantak. A hírek szerint a delfinek meg tudták különböztetni a szovjet és az ellenséges tengeralattjárókat a propellereik hangja alapján. Mint kiderült, az orosz hadsereg emellett azt kutatta, hogyan tudnák szén-dioxiddal töltött fecskendőkkel felfegyverezni a delfineket, hogy azokat a búvárokba injekciózhassák. Sőt, egy 2016-os orosz jelentésben az olvasható, hogy 21 ezer dollár értékű szerződést ajánlottak fel öt tökéletes állapotban lévő delfin biztonságos elszállításáért a krími kikötővárosba, Szevasztopolba. 2012-ben arra is fény derült, hogy Ukrajnában szintén delfineket képeztek ki, hogy speciális késekkel vagy a fejükre rögzített pisztolyokkal támadják meg az ellenséges búvárokat.
Az amerikai haditengerészet az 1950-es években kezdte el tanulmányozni a delfineket, azonban akkor még csak azért, hogy az állatok áramvonalas testét, illetve fejlett tájékozódási képességét felhasználva fejleszthessenek ki tengeralattjárókat. A kutatásokat Max Kramer náci rakétaszakértő vezette, akit a Gemkapocs művelet kapcsán – amely során a második világháború alatt német tudósokat csempésztek ki az országba – vittek az Egyesült Államokba. A későbbiekben azonban más fordulatot vett a kutatás: azzal kezdtek el foglalkozni, miként alkalmazhatnának tengeri emlősöket, köztük palackorrú delfineket és oroszlánfókákat a hadműveletekhez. Akkor úgy gondolták, az állatoknak többek között az lenne a feladatuk, hogy járőrözzenek a kikötőkben, felszámolják az aknákat, illetve visszaszerezzék a vízbe esett fegyvereket.
A jelentések szerint megpróbálkoztak a cápák kiképzésével is, amelyek megvédték volna a vízben tartózkodókat, az oroszlánfókáktól pedig azt remélték, valamiféle csapdát tudnak majd helyezni a búvárok lábára. Ezen próbálkozások kevésbé voltak sikeresek, ahogy a gyilkos bálnák betanítása sem ment könnyen, mivel utóbbiak nem tudtak a küldetésre koncentrálni. Palackorrú társaik azonban beváltak, mivel könnyen betaníthatók – többek között arra, hogy úszó eszközöket rögzítsenek az óceán mélyén lévő aknákhoz.
1970-ben az amerikaiak bevetették a delfineket a vietnámi háborúban: a Cam Ranh-öbölbe szállították őket, hogy az aknákat felszámoló búvárokkal küzdjenek meg. A jelentések szerint az állatok a betolakodók észlelését követően egy kúpba nyomták az orrukat, amin egy acélkampó volt, amellyel az ellenségre támadtak. A kúpok ezt követően felfújódtak, a felszínre vonszolva a búvárokat. Úgy tartják, az amerikai haditengerészet az állatokat aknamentesítésre használta még a 80-as években is az irak–iráni háború során, illetve 2003-ban az iraki invázió alatt. Egyesek szerint a kiképzett oroszlánfókák és delfinek továbbra is készenlétben állnak egy San Diegó-i haditengerészeti bázison.
Nem a tengeri emlősök az elsők, amelyeket kémkedésre próbáltak kiképezni. A CIA korábban próbálkozott például macskákkal, amelyeket jeladóval szereltek fel. A projektre 10 millió dollárt költöttek, ám azt, hogy sikeres volt-e, nemigen lehet megítélni, mivel az erről szóló feljegyzések egy tűzben odavesztek. Eredetileg arra szerették volna kiképezni őket, hogy egy-egy célpontot figyeljenek, de a programot 1967-ben végül leállították, mivel a macskák hajlamosak elkóborolni. Ugyan megtaníthatók kis távolságok megtételére, ennél speciálisabb igényeket már nem tudnak teljesíteni. Ahogy a rovarok sem, amelyeket – köztük poloskákat, szúnyogokat és kullancsokat – az érzékelési képességeik miatt szerettek volna alkalmazni, ám egy jelentés szerint ezt csak fontolgatta az amerikai hadsereg.
Rajtuk kívül a hollók segítségére is számítottak a háborús időkben, mivel úgy vélték, könnyen felismerik az ellenséges erőket, illetve kinyitják az irattartó fiókokat, és jelentős terhelést elbírnak. Más madaraknak is nagy hasznát vették, köztük a galambokét, amelyekből a britek több százezret alkalmaztak a két világháború alatt – és amelyek információkat szállítottak a megszállt területekről a szövetségeseknek. A leghíresebb közülük Cher Ami volt, amelyet hatszáz társával együtt telepítettek Franciaországba – végül szolgálataiért megkapta a francia Croix de Guerre katonai kitüntetést. Amikor a madár épp úton volt, hogy segítséget kérjen az egyik zászlóalj nevében, amit bekerített az ellenség, mellbe és lábon lőtték. Bár az egyik szemére megvakult, illetve az egyik lábát is elvesztette, véghez vitte a küldetést. Kitömött példánya jelenleg a washingtoni Smithsonian National Museum of American Historyban tekinthető meg. A galambok levadászására később sólymokat vetettek be a második világháborúban.
A közelmúltban egy galambot kémkedéssel is vádoltak Indiában, miután azt állították, hogy a madár Pakisztánból szökött át a határon. Feltételezések szerint speciális kémküldetést teljesíthetett, és üzenetet szállíthatott, amit végül nem találtak nála. Hasonló helyzet alakult ki 2011-ben, amikor Szaúd-Arábiában fogtak el egy keselyűt, amelyről a lábán lévő címke miatt azt gondolták, izraeli kém lehet, míg 2013-ban szintén emiatt egy Törökországban elfogott vörös vércséről vélték azt, hogy izraeli ügynök. Sőt, 2018-ban az irániak azzal vádolták meg a Moszadot és a CIA-t, hogy gyíkokkal kémkednek, amelyeknek az a feladatuk, hogy kiderítsék, hol vannak az uránbányáik. Nem ez volt az első alkalom, hogy az irániak hajmeresztő állításokkal álltak elő. 2007-ben például úgy gondolták, Izrael kémmókusokat küldött rájuk, hogy a nukleáris dúsítóüzemük körül szaglásszanak.
Az aktivisták már számtalanszor felszólaltak az állatok e célból való felhasználása ellen, ám Jason Colby kanadai történész és az állatok jóllétével foglalkozó szakértő kitart azon álláspont mellett, hogy a hadsereg állatok iránti érdeklődése jelentős előnyökkel járt. Elmondása szerint ezen kutatások – különösen a delfinek és a bálnák magas intelligenciájával kapcsolatos felfedezések – hozzájárultak ahhoz, hogy másképp tekintsünk ezekre az állatokra. Ennek volt köszönhető például az, hogy 1966-ban még a szovjetek is betiltották a bálnavadászatot, mivel rájöttek a bennük rejlő potenciálra.
(Borítókép: Hvaldimir. Fotó: Olivier Borde / Bestimage / Northfoto)