Index Vakbarát Hírportál

Spanyolországban fogtak el egy győri drogtermesztőt

2023. június 7., szerda 16:10

A spanyolországi Serranillos Playa településen fogtak el a spanyol rendőrök egy győri férfit, aki ellen magyar, európai és nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt kábítószer-kereskedelem miatt. A férfi társát már tavaly októberben elkapták a magyar rendőrök.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tavaly októberben közölte, hogy rajtaütöttek egy kábítószert termesztő, 24 éves győrújbaráti férfin, akinek volt egy győri társa is.

A 39 éves férfinál tartott házkutatás során több kábítószergyanús anyagot is találtak. A férfi barátnőjét elfogták, ellene kábítószer birtoklása miatt indult eljárás.

A győri férfi közben elérhetetlenné vált a nyomozók számára, így először magyarországi, majd európai, végül nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. A férfi keresésébe bekapcsolódott a KR NNI célkörözési osztálya is.

A fejvadászok idén januárban kezdték el a férfi keresését. Feltételezték, hogy Spanyolországba menekült, ezért az Európai Célkörözési Egységek Hálózatán (ENFAST) keresztül az KR NNI nyomozói felvették a kapcsolatot a spanyol társhatóságokkal.

Az első kapcsolatfelvételt követően négy hónapon keresztül napi szintű információcsere zajlott a spanyol rendőrökkel. A hónapokon át tartó munka nyomán a spanyol rendőröknek sikerült azonosítaniuk a férfi feltételezett búvóhelyét.

Május 20-án fogták el barátnőjével együtt a közép-spanyolországi Serranillos Playa településen, egy családi házban.

Az ingatlanban a rendőrök 1124 kifejlett tőből álló marihuánaültetvényt találtak, amelyet feltételezhetően a férfi és a nő gondozott.

A spanyol rendőrség a kábítószergyanús növényekből álló ültetvényt felszámolta és mindkét embert őrizetbe vette. A férfi Magyarországnak történő átadásáról a későbbiekben döntenek – írták a police.hu oldalon.

Rovatok