Index Vakbarát Hírportál

A város, ahol betiltották a kapucnit és a sapkát

2023. június 8., csütörtök 06:59

Az angliai Romford városa csatlakozott azon országokhoz, ahol a lakosok nem öltözhetnek úgy, ahogy a kedvük tartja. A bűncselekmények tekintetében élvonalba lépő település vezetői ugyanis úgy döntöttek, a rablások és egyéb esetek visszaszorítása érdekében megtiltják bizonyos ruhadarabok viselését.

Bár a legtöbb országban az öltözködéssel kapcsolatos szabályok kimerülnek abban, hogy pucéran az utcára menni szeméremsértésnek számít, egyes államokban komoly előírásoknak kell megfelelniük a lakosoknak. Míg Szudánban például a nőknek hosszú ruhát és zoknit kell viselniük, addig Katarban vállat beterítő, térd alá érő öltözéket, valamint a cipők talpát sem szabad megmutatni. A legradikálisabb eszméket viszont Észak-Korea vallja, ahol halál- vagy börtönbüntetés jár azért, ha valaki a külföldi ruházati stílusokat, frizurákat viseli. A korábbiakban pedig betiltották már többek között a testhez tapadó nadrágot, a bőrkabátot, a márkás pólót és a szaggatott farmert. 

Európában ehhez hasonló szigorú szabályokkal nem találkozni, az pedig végképp ritkaságszámba megy, hogy egy-egy konkrét ruhadarab kerüljön a tiltólistára. Ebből kifolyólag minden bizonnyal az angliai Romford lakói is az állukat kereshették, mikor megtudták, a városvezetés úgy döntött, hogy a belvárosi részeken megtiltják a kapucnis pulóverek és a sapkák viselését, ám emögött egészen észszerűnek tűnő indokok állnak.

Ennyi volt a sapkának

A kelet-londoni Romford városa a tavalyi évben a második helyen végzett az Egyesült Királyságban a közlekedési bűncselekményeket, a hetediken a kábítószerrel kapcsolatos bűneseteket nézve, illetve a 12. pozíciót foglalja el a rangsorban, ha a rablásokat vesszük figyelembe. A településen összesen 9600 esettel kapcsolatban vetődött fel törvénysértés gyanúja 2022-ben, ami arra késztette a városvezetést, hogy lépéseket tegyen ezen bűncselekmények megakadályozása érdekében a jövőben. A főképp a belvárost érintő problémák megoldásaképp pedig indokoltnak vélték az öltözködéssel kapcsolatos előírások szabályozását.

A rendőrség és a városi tanács együttesen úgy határozott, hogy kitiltják a kapucnis pulóvereket, a sapkákat és a maszkokat a városközpontból. Utóbbi esetében azonban egészségügyi vagy vallási okokból továbbra is megengedett a viselésük. Romford bevásárlóközpontjaiban már plakátokat is elhelyeztek, amelyeken ismertetik a rendelkezéseket, és amennyiben valaki megsérti a szabályokat, azonnal kikísérik a helyszínről, szükség esetén pedig rendőrt hívnak rá. 

A döntéssel kapcsolatban több lakos is felszólalt már, kifejtve, a fokozott rendőri jelenlét talán nagyobb hatást fejtene ki, mint a ruhadarabok száműzése. Kifogásolták emellett, hogy lehetetlen betartatni az előírásokat – amit nem meglepő módon szinte senki nem vesz figyelembe –, illetve elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaki ne tehetné fel a pulóvere kapucniját, ha épp elered az eső. Másrészt pedig a sapka vagy kapucni nem feltétlen jelenti azt, hogy a viselője zűrös alak lenne.

Szorosan együttműködünk minden féllel annak megvizsgálásában, hogyan tehetjük biztonságosabbá a városrészben az életet, a munkába és iskolába járást

mondta Ray Morgon tanácsos, hozzátéve, azon dolgoznak, hogy csökkentsék a társadalomellenes viselkedést Romfordban.

Itthon is létezik dress code

Az egyes munkaterületek megkövetelik az ahhoz illő ruházatot, amelyet ezzel szemben nem minden munkahely támaszt előírásként a dolgozók felé – ami alól kivételt képeznek az állami intézmények. Tavaly nyáron például a Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) HR-osztálya állt elő új dress code-dal, mely szerint a munkavállalók nem vehetnek fel akármilyen nyári öltözéket. Mindezt azzal magyarázták akkor, hogy az épület légkondicionált, így elvárható az irodai megjelenés. Ennek értelmében a férfiaknak tiltólistára került a rövid- és térdnadrág, az ujjatlan trikó vagy póló, míg a hölgyek esetében nem megengedett a túl rövid szoknya. Arra vonatkozóan ugyanakkor, hogy mi tekinthető túl rövidnek, nem adtak részletes útmutatást.

Sőt 2005-ben Mitnyan György akkori XII. kerületi polgármester, fővárosi képviselő azt javasolta, hogy

A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZATNÁL DOLGOZÓ HÖLGYEK SZOKNYÁJA MAXIMUM 2-3 CENTIT VILLANHAsson KI A TÉRD FÖLÖTT, DE AZT IS CSAK AKKOR, HA TÖKÉLETES LÁBBAL VANNAK MEGÁLDVA.

A férfiaknak mindig bőrtalpú cipőt kellett volna hordaniuk, hozzá öltönyt, azaz azonos kelméből készült nadrágot és kabátot, vagy valamivel kötetlenebb formában, önálló zakóban és a hozzá színben passzoló, de más kelméből készült nadrágot. A politikus hosszú ujjú inget, valamint színben harmonizáló nyakkendőt és övet is előírt volna. Mitnyan György által a XII. kerületben bevezetett gyakorlatot a Fővárosi Önkormányzatnál azonban végül elutasították.

(Borítókép: Matt Cardy / Getty Images)

 

Rovatok