Index Vakbarát Hírportál

Friss hírek érkeztek a kolumbiai dzsungelben eltűnt gyerekek állapotáról

2023. június 11., vasárnap 10:35

Még néhány hétig kórházban marad az a négy kisgyermek, akik negyven napot töltöttek el az amazonasi dzsungelben. A testvérek egy repülőgép-szerencsétlenség miatt tűntek el, majd hat hét múlva élve, komolyabb sérülések nélkül talált rájuk egy mentőcsapat.

Mint írtuk, csodával határos módon kimentettek négy gyermeket – egy tizenegy hónapos csecsemőt, egy négy-, egy kilenc- és egy tizenhárom éves fiút – a kolumbiai Amazonasból helyi idő szerint péntek délután, 40 nappal az után, hogy a dzsungelben lezuhant a repülőgépük. A tragédiában három ember vesztette életét, köztük a repülőgép pilótája és a négy testvér édesanyja.

A gyermekekre alultápláltan, rovarcsípésekkel borítva találtak rá a baleset helyszínétől mintegy öt kilométerre, ugyanakkor egyiküknek sem volt súlyos az állapota. 

A szakértők szerint szinte felfoghatatlan, hogy a gyerekek hogyan vészelték át a heves viharokat az Amazonas egyik legbarátságtalanabb részén, ahol ráadásul ragadozó állatok és fegyveres csoportok élnek. 

A gyerekek nagyapja azt mondta, hogy unokái egyelőre nagyon gyengék, de örülnek, hogy viszontláthatják a családjukat – közölte a BBC.

Keveset beszélnek, de már játszanak 

A brit közszolgálati csatorna úgy tudja, hogy a kicsik túl vannak az életveszélyen, és elfogadható egészségügyi állapotban vannak.

az orvosok táplálkozási hiányosságokat tapasztaltak, emellett néhány lágyrész-sérülést, harapásnyomokat és bőrelváltozásokat találtak a testükön. 

Mint írták, a testvéreken még elvégeznek néhány klinikai vizsgálatot, így ha jól alakulnak a dolgok, akkor két-három hét múlva már kiengedhetik őket a kórházból.

A gyerekeknek időre van szükségük a felépüléshez, viszont pozitívum, hogy már beszélnek egy keveset, és játszanak is. 

Hogyan élhettek túl negyven napot a dzsungelben?

Egy közeli őslakos törzs vezetője szerint a testvérek túlélése annak is köszönhető volt, hogy korábban a kutatócsapat ledobott több élelmiszer-túlélőkészletet, valamint hogy a gyermekek bennszülött felmenőitől megkapták a dzsungelben éléshez szükséges ősi tudást.

A gyerekek az uitoto bennszülött csoport tagjai, ezért születésüktől fogva tanították őket a dzsungelben való életre. A gyerekek nagyapja, Fidencio Valencia azt mondta, unokái jól ismerik a dzsungelt, mivel kicsi koruk óta tanítja őket ott vadászni és halászni.

A gyerekek nagymamája arról is beszámolt, hogy a négy testvér közül a legidősebb hozzászokott, hogy vigyázzon a másik három gyermekre, amikor az anyjuk dolgozott, így ez is segített nekik a túlélésben.

Rovatok