Mások mellett a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója lapunknak beszélt arról is, hogy

• John F. Kennedy mennyire értelmezhető mai szemmel sikeres politikusként,
• milyen családi nyomással kellett megbirkóznia,
• lehet, hogy az amerikai nép talán egy kicsit vágyott is egy királyi családra,
• és hogy mik lehettek Kennedy tragikus halálának az okai.

John Fitzgerald Kennedy még mindig számos kutatás témája, valamiért vonzza az embereket. A hidegháború legforróbb pillanataiban szolgálta az USA-t elnökként. Korunkban pedig újra egy európai háború zajlik, meglehetősen hidegháborús kontextusban. Megváltozna az orosz–ukrán konfliktus menete, ha most egy Kennedy-mentalitású ember ülne a Fehér Házban?

Szerencsére a történészek a mi lenne és a mi lett volna, ha típusú kérdésekkel nem hivatottak foglalkozni, de azt elmondhatom, hogy ha megnézzük Kennedy lépéseit a disznó-öbölbeli invázió alatt, látható, hogy ez egy örökölt akció volt. A katonai vezetés kényszerítette abba a helyzetbe, hogy megtámadja Kubát, és magához ragadja a kezdeményezést a hidegháborúban. Kockáztatott, és hatalmasat bukott. Innen származik az a híres mondása is, hogy a győzelemnek száz apja van, de a vereség árva gyerek. Noha a sajtó intenzíven kikezdte, a közvéleményben ennek semmi jele nem látszott, sőt növelte a népszerűségét. Ez talán annak tudható be, hogy ki mert állni, és ki merte mondani: rossz döntést hozott. Nem hárította másra a felelősséget, úgy cselekedett, mint egy igazi vezető.

Amikor olvastam a könyvet, vagy éppen ránézek Kennedy portréjára, az az érzésem, hogy tudta, drámai végjátéknak lesz a főszereplője. Mintha sejtette volna előre, hogy reménye sincs a szépkort megérni.

Erről beszélt is. Egy carpe diem felfogása volt, ami nála számos tényezőnek volt köszönhető: rendkívül beteges gyerek volt, egy gerincműtétet követően kómába esett, és papot hívtak hozzá, hogy feladja neki az utolsó kenetet, ráadásul Addison-kórral is kezelték (ez a mellékvesekéreg működésének idült elégtelensége, amely súlyos esetben az anyagcsere összeomlásához, kómához, majd végül halálhoz vezethet – a szerk.). Elviselhetetlen derékfájdalmak gyötörték. Mivel az egész életét úgy élte, hogy az a nap lehet az utolsó, ezért impulzív személyiséggé vált.

A családi teher

Embert próbáló feladatnak tűntek a család elvárásai is, amelyeknek meg kellett felelnie. Megvolt ehhez a képessége?

Az apjuk kijelentette, nem maradhatnak üzleti pályán, a politika az útjuk. Amikor Kennedy bátyja, ifjabb Joseph Patrick Kennedy megszületett, a nagyapjuk bejelentette: ez a gyermek lesz a nemzet jövőbeli elnöke. Tehát a család készült arra, hogy elnököt fognak adni, és eszerint is nevelték a gyerekeket. Ez pedig folyamatos nyomást helyezett a fiatalokra. Kennedy a második világégésből hősként tért haza, de a testvére az életét áldozta a hazájáért. Bátyja halála miatt John F. Kennedynek kellett a család elvárásainak megfelelni. A családnak – és elsősorban az apjának – nem számított, hogy mit szeretne, az útját előre kijelölték.

Ellentétben Winston Churchillel, neki ettől nem voltak depressziós hullámai, egészen jól viselte.

Kennedy rendkívül ambiciózus volt. Érdekelte a közélet, és ha ezt az elején teherként is élte meg, egy idő után már a részévé vált. Megtanult ezzel együtt élni. Ha belegondolunk, élhette volna a playboyok felhőtlen életét, mégis politikus lett belőle. Ez pedig egy embert próbáló, kemény munka.

Azt írja a könyvében, hogy az amerikaiak a Kennedykkel kicsit egy királyi családot is kaptak. Volt egy ilyen várakozás akkor az Újvilágban?

Talán volt egy ilyen igény, de onnantól kezdve, hogy bekerültek a közéletbe, valóban kicsit olyanok lettek, mint egy királyi család. Volt ármánykodás, pletyka körülöttük, minden, ami ehhez szükséges. És talán egy kicsit úgy is éltek.

Politikai kudarcok halmaza

Ha Kennedy elnöki ciklusát nézzük, akkor volt egy disznó-öbölbeli válság, egy kubai rakétaválság, és felépült a berlini fal. Szemben pedig a szovjet Nyikita Hruscsov állt, aki kifejezetten cseles és agresszív külpolitikát vitt, úgy írja, „mindig elment a falig”. Kennedy egy súlycsoportban volt a feladatokkal, illetve Hruscsovval?

Hruscsov Berlinben és a kubai rakétaválságban is győzelmet aratott. Erőszakos külpolitikájával demonstrálta, hogy a Szovjetunió újra és újra az Egyesült Államokkal egyenrangú tényező a világpolitikában. Kennedy a berlini válságot követően Európában azzal vigasztalódhatott, hogy ellenfele kénytelen volt falat emelni annak érdekében, hogy polgárait megtarthassa, míg Kuba esetében azzal, hogy Hruscsov volt az agresszor, ő pedig a béke megőrzője. Azt a tényt azonban, hogy Törökországból vissza kellett vonnia az amerikai rakétákat a kubai rakétaválság lezárásaként, jó ideig titokban tarthatta,

Kennedy mindkét esetben morális, kommunikációs győzelmet hirdethetett, és lubickolhatott a dicsőségben. Hruscsov pedig könnyű szívvel engedhette át a politikai kommunikációs előnyöket ellenfelének, hiszen a szovjet táboron belüli irányított sajtó minden szempontból biztosította számára a központi üzenetek tűpontos továbbítását.

Ne térjünk el az alapkérdéstől, és térjünk vissza egy kicsit ismét Winston Churchillhez, aki, mint Kennedy, követett el politikai hibákat. Vitathatatlanul nagyszerű vezetők voltak, de ha csak és kizárólag Kennedy politikai döntéseit kellene mérlegre tenni, akkor hogyan ítélhetnénk meg?

Ha megnézzük az amerikai közvélemény-kutatásokat, az emberek Kennedyt rendre a legjobb tíz elnök közé rangsorolják. Abban teljesen igaza van, hogy ha a politikai eredményeit vizsgáljuk, akkor az alábbit látjuk: a disznó-öbölbeli válságot elbukta, a rakétaválságot szintén, a berlini falat felhúzták, belpolitikája nem volt, és a vietnámi háború eszkalációja is az ő nevéhez fűződik.

Bár igaz, ez annak is köszönhető, hogy Kennedy volt az első olyan politikus, aki spin doctorokat alkalmazott, sőt akkoriban unortodoxnak számító politikai kommunikáció jellemezte. Beszédeiben pedig hitet és reményt adott az amerikaiaknak. Ez mind-mind hozzájárult a sikereihez, és ezek egytől egyig politikai eredményeknek is tekinthetők.

Ebben a kultuszban miként látjuk felesége, Jacqueline Kennedy szerepét?

Elévülhetetlen érdemei vannak. Jackie Kennedy bámulatos és lehengerlő nő volt, több nyelven beszélt folyékonyan, rendkívüli módon tájékozott volt nemcsak a politika, de a kultúra terén is. Ráadásul korábban fotóriporterként dolgozott, amely tapasztalat nagy előny volt például egy-egy címlapos megjelenésnél. Teljesen átformálta Kennedyt, a róla kialakított képet. Ám félreértés ne essék: ez volt az érdeke is, és az sem véletlen, hogy olyan leányiskolába íratták a szülei, amely többségében a gazdag, protestáns fehér lányokat kívánta felkészíteni egy olyan életre, melynek középpontjában a házasság áll.

Az elnök halálát követően Jackie a Life magazinnak adott interjújában – ahol a legapróbb részletekig beszámolt a dallasi merényletről – felidézte Kennedy azon szokását, hogy esténként feltett néhány lemezt a gramofonra. Kedvenc dala egy Broadway-musical, a Camelot zárószáma volt. A first lady úgy vélte, az elnök kedvenc idézete ebből a dalból akár elnökségének sírfelirata is lehetne: Ne hagyjuk feledni, hogy egy rövid, tündöklő pillanatig létezett egy hely, amelyet úgy hívtak, Camelot. Azt akarta, hogy az emberek Camelotként gondoljanak a Kennedy-érára. Hatvan év távlatából egyértelműen kijelenthető: sikerrel járt.

Kennedy előre látta a sorsát?

Sok évtizednyi kutatás után mit gondol, mennyire igazak a halála körüli legendák? Drámai képek, ahogy több lövéssel végez vele Lee Harvey Oswald. Talán a leghátborzongatóbb, ahogyan Jackie menekülni próbál. Ennek ellenére ezt az eseményt mélyen nem taglalja a könyvében.

A kötetben a merénylet is elsősorban azt a célt szolgálja, hogy szemléltesse: tragikus halála éppen úgy hozzájárult a róla kialakult képhez, mint ahogy a politikája vagy az aktív politikai kommunikációja. És az, hogy hatvan év távlatából sem tudni pontosan, mi történt, továbbra is érdekessé és titokzatossá teszi Kennedyt. 

Talán sorsszerű, hogy Jackie Kennedynek – first ladyként – ez volt az első belföldi útja, melyre elkísérte az elnököt, és ez komoly fegyvertény volt a kampány szempontjából. Noha a stáb kifejezetten ellenezte, hogy az elnök Dallasba utazzon, Kennedy nem engedhette meg magának, hogy a választási kampányban elveszítse Texast, ezért mindent elkövetett. És ez a döntése lett a végzete.

Önnek miért ennyire fontos Kennedy? Mi fogta meg benne?

A tragikus halálát a mai napig az USA történelmének egy legfájdalmasabb napjaként tartják számon. Ráadásul a Kennedy elleni merénylettel kapcsolatban számtalan érdekes összeesküvés-elmélet látott már napvilágot. Szerettem volna annak utánajárni, hogyan alakították ki róla azt a politikai képet, amely máig él. Érdekelt, hogy miként vált egyszerre szexszimbólummá, valamint halhatatlan politikai és popkulturális ikonná.

Az amerikai álom (vége) – ez  lett a könyv címe. Hogy látja, napjainkban már nem létezik az amerikai álom, Kennedyvel ez lezárult? Vagy pontosan mire utal a cím?

A címmel azt akartam érzékeltetni, hogy a Kennedy család élete maga volt az igazi amerikai álom. Vagyon nélkül új hazát választottak maguknak, majd végül elnököt adtak Amerikának. Kihasználták a tehetségüket, és eljutottak a csúcsra, ráadásul mindezt ír katolikusként. Aztán ezt a „kedves, fiatal” elnököt – ahogy a Forrest Gumpban hallhatjuk – egyszerűen meggyilkolják, és az álom nem teljesült be. Vagy mégis…

(Borítókép: John F. Kennedy elnök percekkel az őt ért merénylet előtt 1963. november 22-én Dallasban. Fotó: Bettmann / Getty Images)