Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták a volt skót kormányfőt, Nicola Sturgeont

2023. június 11., vasárnap 17:31

Vasárnap letartóztatták Nicola Sturgeon volt skót első minisztert, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) korábbi vezetőjét a párt finanszírozásának ügyében hosszabb ideje folyó rendőrségi vizsgálat keretében.

Őrizetbe vették Nicola Sturgeon volt skót kormányfőt, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) korábbi vezetőjét a párt finanszírozásának ügyében hosszabb ideje folyó rendőrségi vizsgálat keretében. 

A skót rendőrség vasárnapi közleményében csak annyit írt, hogy az SNP-vizsgálat ügyében egy 52 éves nőt vettek őrizetbe, de az összes brit médiaorgánum, köztük a BBC egyértelmű és egybehangzó értesülése szerint is Nicola Sturgeonről van szó.

Néhány hete a volt skót első miniszter férjét, Peter Murrellt, az SNP volt pénztárnokát is őrizetbe vették ugyanebben az ügyben, és még aznap szabadlábra is helyezték, de a rendőrség hangsúlyozta, hogy a vizsgálat folytatódik.

Tudta, hogy le fogják tartóztatni

Sturgeon, aki április elején mondott le első miniszteri és SNP-vezetői tisztségéről, már a harmadik személy, akit letartóztattak az ügyben. A skót hatóságok vizsgálata az után indult, hogy bejelentés érkezett hozzájuk 600 ezer font (260 millió forint) értékű adomány miatt, amelyet az SNP hivatalosan az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírását célzó kampány finanszírozására gyűjtött.

A rendőrségi gyanú szerint azonban az összeget a párt napi működési költségeire fordították a függetlenségi kampány helyett. Sturgeon szóvivője közölte, hogy együttműködnek a hatóságokkal annak tudatában, hogy

a korábbi kormányfőt letartóztatják, és az ügyben kihallgatja a rendőrség.

Férjét, Peter Murrellt, az SNP korábbi vezérigazgatóját április 5-én tartóztatták le a Glasgow melletti Uddingstonban lévő otthonukban. A kihallgatás közel 12 órán keresztül folyt, mielőtt szabadon engedték – írja a The Guardian.

A rendőrség házkutatást tartott otthonukban és a hátsó kertben, valamint az SNP székházában is, és dokumentumokat és számítógépeket tartalmazó dobozokat vittek ki. A Murrell édesanyjának fife-i háza előtt parkoló luxus-lakóautót is lefoglalták a rendőrök a nyomozás részeként.

Colin Beattie parlamenti képviselőt, a párt akkori pénztárosát április 18-án szintén e miatt az ügy miatt tartóztatták le és hallgatták ki, majd később szintén vádemelés nélkül szabadon bocsátották a további vizsgálatokig.

Rovatok