Index Vakbarát Hírportál

Tömeges mérgezés történt Oroszországban, több tucat ember meghalt

2023. június 11., vasárnap 16:22

Oroszországban már harmincegy halálos áldozata van a Mr. Cider nevű alkoholos italnak, amely rengeteg embert mérgezett meg az ország különböző régióban. Négy ember állapota jelenleg is válságos, a mérgezésben száznál is több ember érintett. Az ital forgalmazóját letartóztatták.

Június 5-én, hétfőn jelentették az első eseteket, hogy a helyben forgalmazott, Mr. Cider nevű ital Oroszország több régiójában is mérgezéseket okozott – írja a napi.hu. Többek között Uljanovszkból, Szamarából, Nyizsnyij Novgorodból, valamint Penzából és Kurganból is jelentettek eseteket.

MINT KIDERÜLT, A CÍDER METANOLlal volt szennyezve.

Az orosz közegészségügyi minisztérium szerint június 8-ig 101 ember kapott mérgezést az alkoholos italtól, közülük 31-en meghaltak, négyen pedig rendkívül súlyos állapotban vannak, kórházban küzdenek az életükért. 

Letartóztatták a forgalmazót

Anar Huszejnyovot, a Mr. Cidert forgalmazó vállalkozót, illetve két szamarai lakost és egy rendőrt letartóztattak az esettel összefüggésben. A két szamarai lakost és a rendőrt azzal gyanúsítják, hogy ők szervezték meg annak az alkoholtartalmú folyadéknak az ellopását egy rendőrségi raktárból, amelyből aztán a mérgező ital készült. Az italt csapolva forgalmazták.

Az Uljanovszki terület vezetője minden vállalkozót azonnal felszólított, hogy állítsa le a cÍder árusítását, Dimitrovgradban pedig arra kérte a lakosságot az ottani vezetés, hogy egy ideig lehetőség szerint tartózkodjanak az alkoholos italok fogyasztásától.

A Mr. Cider termékek forgalmát Oroszország-szerte blokkolták: folyamatosan vonják ki mindenhonnan, ahol az ital kapható volt. Ezenkívül a hatóságok úgy döntöttek: egyelőre elhalasztják, és egy későbbi időpontban rendezik meg az eredetileg június 17-ére tervezett, I Love Cider 2023 nevű moszkvai fesztivált.

Rovatok