Index Vakbarát Hírportál

„Az afrikai küldöttség is csatlakozott hozzánk” – mondta a román nagykövet, miután majmot látott

2023. június 11., vasárnap 11:49

Románia szombaton bejelentette nairobi nagykövetének visszahívását, Bukarest elítélte a román diplomata egy tavasszal, nagy nyilvánosság előtt tett rasszista megjegyzését – közölte a román külügyminisztérium szombati közleményében.

Egy 2023. április 26-án Nairobiban megtartott ENSZ-konferencián váratlanul egy majom jelent meg az épület ablakában – írja az MTI.

„Az afrikai küldöttség is csatlakozott hozzánk” – jelentette ki ennek láttán Dragos Viorel Tigau román nagykövet, ami azonnal felháborodást váltott ki a jelenlévők között – olvasható a dél-szudáni nagykövetség feljegyzésében az AFP francia hírügynökség tudósítása alapján.

A román külügyminisztérium, amely állítása szerint csak a héten értesült az esetről, azonnal kezdeményezte a nairobi román nagykövet visszahívását.

„Mélységesen sajnáljuk a kialakult helyzetet, és elnézést kérünk mindazoktól, akik érintettek az ügyben” – hangsúlyozta a román külügyi tárca közleménye, hozzátéve:

Teljességgel elfogadhatatlannak tartjuk az ilyen magatartást, illetve bármilyen rasszista megjegyzést.

Macaria Kamau nagykövet, a kenyai külügyminisztérium korábbi magas rangú vezetője Twitter-üzenetében úgy fogalmazott: „Meg vagyok döbbenve, és undorítónak találom az esetet”.

„Nagyon szégyenteljes, hogy eddig megpróbáltuk leplezni ezt a gyalázatos incidenst. Ez minden korban tűrhetetlen és elfogadhatatlan lenne, de a XXI. században még inkább!” – adott hangot felháborodásának a kenyai diplomata.

Rovatok