Index Vakbarát Hírportál

Megegyezett a kormány a pedagógusokkal Romániában

2023. június 11., vasárnap 15:02

Megegyezett a román kormány a három legnagyobb tanügyi szakszervezettel a közoktatást három hete megbénító sztrájk lezárásának feltételeiről – jelentette be a vasárnapi rendkívüli kormányülés elején a miniszterelnök.

Nicolae Ciuca elmondta: a tanügyi alkalmazottak júniustól azonnali 25 százalékos béremelést kapnak, az év végéig elfogadandó új közalkalmazotti bértörvényben a tanügyi bértáblát az országos átlag fölé emelik, vagyis a kezdő tanár fizetése egyenlő lesz az országos átlagbérrel, január elsejétől pedig a tanügyi alkalmazottak megkapják a törvény által előírt (lépcsőzetesen bevezetendő) újabb béremelés 50 százalékát.

A kormány múlt hét elején hozott sürgősségi rendeletében már megemelte 1000 lejjel (74 500 forint) a tanárok, illetve 400 lejjel a kisegítő személyzet havi bruttó bérét júniustól, de a szakszervezetek ezzel elégedetlenek voltak, mert ez a korábbi fizetésekhez képest csak 18-24 százalékos azonnali béremelést jelentett az általuk követelt 25 százalék helyett. A január elsejétől beígért újabb béremelés mértéke is emelkedett a kormány mostani bérajánlatban: korábban 40, majd 45 százalékos ajánlatot tett a kabinet (a régi és a leendő bértábla közti különbséget véve alapul).

Jelenleg a nettó átlagbér meghaladja a 4000 lejt Romániában, míg egy kezdő pedagógus mintegy 2500 lejes nettó fizetést kap, tehát a sztrájkolók mintegy 60 százalékos béremelést akarnak elérni, amiből 25 százalékot azonnal.

Ciuca elmondása szerint a nap folyamán a kormány közzéteszi a megállapodás alapján kidolgozandó sürgősségi rendelet tervezetét, amelyre hétfő reggelig vár választ a sztrájkoló pedagógusok képviselőitől. Amennyiben elfogadják az ajánlatot, a kormány hétfőn egy újabb rendkívüli ülésen hatályba is lépteti a konfliktust lezáró jogszabályt.

Megerősítették a miniszterelnök által mondottakat a kormány székházából a vasárnap reggeli egyeztetésről távozó szakszervezeti vezetők is, akik szerint a sztrájknak csak akkor lesz vége, ha a kormány jogi hatályú rendeletet (nem szándéknyilatkozatot) fogad el ígéreteiről.

A vasárnapi kormányülésen a sztrájk miatt ellehetetlenített szóbeli érettségi vizsgák kiváltásáról fogad el rendeletet a kormány. Az eredeti ütemterv szerint ugyanis az érettségi szóbeli vizsgáit hétfőn kellett volna megkezdeni.

A rendelet szerint az idei nyári érettségi vizsgaidőszakban nem rendeznek szóbeli vizsgát a román nyelvű, anyanyelvű, és idegen nyelvű kommunikációs képességek, illetve a digitális kompetenciák felmérésére, ezek helyett a líceumi osztályzatok alapján kapnak minősítést az érettségizők egy később megjelenő módszertan alapján. Az érettségi írásbeli vizsgái az ütemterv szerint június 26-án kezdődnek Romániában.

Az elmúlt időszakban Magyarországon is rendszeresek a diákszervezetek, valamint a szakszervezetek tüntetései. Pintér Sándor belügyminiszter az ellenzéki pártokkal egyeztetett az oktatás helyzetéről és a tiltakozások egyik okáról, a státusztörvény tervezetéről.

Rovatok