Index Vakbarát Hírportál

Soros György átadta az irányítást fiának

2023. június 11., vasárnap 17:24

Soros György decemberben átadta fiának 25 milliárd dolláros vállalkozása irányítását. A 37 éves Alexander Sorost jobban foglalkoztatja a politika, mint édesapját.

Alexander Soros decemberben vette át a Nyílt Társadalom Alapítványok vezetését, valamint ő az egyetlen családtag a Soros Fund Management befektetési bizottságában, amely az alapítvány és a család pénzét felügyeli.

Alexander Soros a The Wall Street Journalnek elmondta, hasonlóan gondolkodnak apjával, de szeretne más ügyeket is felkarolni, példaként említve a szavazati jog és az abortuszjog támogatását, valamint a nemek közötti egyenlőséget. Emellett továbbra is számíthatnak a segítségükre az amerikai baloldali politikusok.

A cikkben arra is emlékeztettek: egyesek kételkedtek abban, hogy Soros György átadja a vezetést. Egy korábbi interjúban ugyanis a milliárdos még arról beszélt: nem akarja, hogy az alapítvány vezetését valamelyik gyereke vegye át. Később sokan azt hitték, hogy Jonathan Soros lehet az utód.

Jobban érdekli a politika, mint az apját 

Alexander Soros azt is elárulta, hogy jobban érdekli a politika, mint az apját, a közelmúltban a családi ügyek apropóján találkozott többek között a Biden-adminisztráció tisztviselőivel, a szenátusi többséget vezető Chuck Schumerrel, valamint államfőkkel, köztük Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnökkel és Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel.

Az alapítvány új vezetőjét aggasztja annak esélye, hogy a korábbi republikánus elnök, Donald Trump 2024-ben visszatérhet a Fehér Házba.

Rovatok