Megtiltotta az afganisztáni tálib vezetés, hogy az esküvőkön zenét játsszanak vagy bármi olyan tevékenységet folytassanak, amely szembemegy az iszlám értelmezésük szerinti előírásaival.
A döntést először a rendezvénytermek tulajdonosaival közös tárgyaláson jelentették be – közölte az MTI a tálib minisztérium vasárnap kiadott közleményét.
A tálibok 2021-es hatalomra kerülésük óta már többször felhívták a rendezvényhelyszínek tulajdonosainak figyelmét arra, hogy meggyőződésük szerint a zene nem fér meg az iszlámmal.
A szűk két évvel ezelőtti hatalomátvétel után számos afgán zenész elhagyta az országot és menedéket keresett nyugati országokban. A közleményben felszólították a tulajdonosokat, hogy vegyék komolyan és mihamarabb alkalmazzák a szabályt.
Ahogy az Index korábban megírta, a tálibok már 2022 augusztusában rendelkeztek a zene betiltásáról, október végén pedig egy alkalommal a násznép közé is lőttek amiatt, hogy nem tartották be a rendelkezést. Az incidensben legalább hárman meghaltak.
Afganisztánban a magas költségek miatt kevesen tartják rendezvényteremben az esküvőjüket, Kabulban több ilyen hely tulajdonosa külön figyelmet fordít arra, hogy az iszlám szokásokhoz híven a rendezvényeken a férfiak és a nők külön termekben legyenek, a nőknek szánt helyiségben pedig csak nők szolgálhatnak fel és fényképezhetnek.
„Ha nem lehet zenét játszani az esküvőkön, akkor mégis mennyiben különbözik egy esküvői ünnepség egy halotti tortól?″ – kérdezte egy kabuli rendezvényterem neve elhallgatását kérő tulajdonosa a dpa német hírügynökségnek adott nyilatkozatában.