Index Vakbarát Hírportál

Dánia megtiltaná, hogy a nagy technológiai cégek gyerekekről gyűjtsenek adatokat

2023. június 12., hétfő 17:54

Dánia célja a nagy technológiai cégek, mint a Google, a Snapchat vagy a Meta gyerekekről való adatgyűjtésének korlátozása. Az Egyesült Államokban és Európa számos országában is ehhez hasonló szabályozásokon dolgoznak.

Dánia célja, hogy a gyerekek 13 éves kor helyett csak 15-16 éves koruktól járulhassanak hozzá személyes adataik megosztásához. A terv szerint a vállalatoknak szülői engedélyre is szükségük lenne a meghatározott kor alatti gyerekek adatainak felhasználásához – írta az MTI.

„A technológiai óriásoknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk” – közölte Morten Bodskov, az üzleti ügyek minisztere, amikor a kormány bejelentette kezdeményezéseit az ügyben.

Véget kell vetnünk az átláthatatlan algoritmusoknak, amelyek őrült módszereket alkalmaznak a gyerekek és felnőttek képernyő előtt tartása érdekében, és elképzelhetetlen mennyiségű személyes információt gyűjtenek róluk

– mondta.

A technológiai cégek szankcionálása érdekében tett lépésekre azután került sor, hogy 

Németországban nemrég fogadták el a törvényt, miszerint a gyerekek csak 16 éves koruktól járulhatnak hozzá személyes adataik megosztásához, és Európa több más országában is hasonló törvények megalkotásán dolgoznak.

Az Egyesült Államok kormánya is egy olyan online adatvédelmi törvényen kialakításán dolgozik, amely megtiltaná a cégeknek, hogy szülői hozzájárulás nélkül személyes információkat gyűjtsenek a 16 évesnél fiatalabb gyerekeikről, és amely lehetővé tenné a fiatal felhasználók számára a korábban megadott személyes adataik törlését is.

A Reuters értesülései szerint 

a nagyvállalatok korlátozására irányuló dániai tervek egy szakértői testület ajánlásain nyugszanak, és még ebben az évben életbe lépnek.

A gyerekek érzékeny tartalmaktól – pornográf felvételek, háborús videók – való távol tartása érdekében életkor-ellenőrzési intézkedéseket is bevezetnének – olvasható a dán gazdasági minisztérium közleményében.

Rovatok