Index Vakbarát Hírportál

Spanyolországban készül nagy dobásra a Tesla

2023. június 12., hétfő 07:10

Elon Musk még májusban beszélt arról, hogy az év végéig eldöntik, hol épül új Tesla-gyár Európában. Először Franciaország került képbe, de úgy tűnik, nem kizárt, hogy Spanyolországban jön létre a 4,5 milliárd eurós beruházás.

A Reuters információi szerint nagy beruházásra készül a Tesla Spanyolországban. A lapnak a valenciai regionális kormány szóvivője megerősítette, hogy folynak a tárgyalások egy esetleges nagy autóipari beruházásról, de a tárgyalásokról nem kívánt további részleteket közölni. 

Egy másik forrás azonban megerősítette, hogy a szóvivő által meg nem nevezett nagyvállalat a Tesla. A Cinco Dias elnevezésű spanyol üzleti lap forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a

Tesla egy autógyárat telepítene Spanyolországba, és a beruházás értéke elérheti a 4,5 milliárd eurót.

A valenciai kormány közleményben tagadta, hogy már meg is állapodott volna a beruházásról a Teslával – írja a Totalcar.

A spanyolok nem aprózzák el

Spanyolország Európa második legnagyobb autógyártója, és az Európai Unió helyreállítási alapjának forrásait arra használja, hogy az autógyártókat az akkumulátorok és az elektromos járművek gyártásába történő beruházásokra ösztönözze. 

A Volkswagen tavaly jelentette be, hogy 10 milliárd eurót fektet be egy 40 gigawattóra kapacitású akkumulátorgyár építésébe a Valencia melletti Saguntóban, és a termelés 2026-ban már el is indul. 

Jelenleg a Teslának egyetlen európai autógyára van, a németországi Brandenburg tartományban. Elon Musknak, a Tesla vezérigazgatójának nem titkolt célja, hogy legyőzze vetélytársát, az európai piacvezető Volkswagent. Az európai Tesla-gyár tavaly lett kész és idén februárban már 4000 autót gyártott hetente.

Franciaország is képbe került 

Musk még májusban beszélt arról, hogy a Tesla az év végéig eldönti, hol épít új autógyárat. Szintén májusban részt vett a Párizshoz közeli Versailles-ban megrendezett „Válassza Franciaországot” elnevezésű befektetési csúcstalálkozón, ahol találkozott Emmanuel Macron francia elnökkel, és kijelentette, hogy biztos abban, hogy a Tesla a jövőben jelentős beruházásokat hajt majd végre Franciaországban.

A Tesla eddig nem tett említést a spanyolországi beruházási tervekről.

Rovatok