Index Vakbarát Hírportál

A britek negyede szerint a Covid kamu volt, amivel átverték az embereket

2023. június 13., kedd 13:45

Az Egyesült Királyságban a lakosság közel negyede úgy véli, hogy a koronavírus-járvány valószínűleg vagy biztosan átverés volt – derült ki egy friss közvélemény-kutatásból.

A felmérés szerint az összeesküvés-elméletek a közösségi médiában – leginkább a YouTube-on és a Facebookon – terjedtek el, ebből kifolyólag nagyon sok emberhez eljutottak. A közvélemény mintegy 4 millió felnőttel alulbecsüli az összeesküvéselmélet-hívők számát – állapították meg a kutatók, akik az általuk „sokkolónak” nevezett attitűdöket igyekeztek feltárni – írja a The Guardian.

„A kritikus gondolkodás az egészséges demokrácia kulcsfontosságú része, és az embereknek néha jogos aggályaik vannak a kormány és mások cselekedetei mögött meghúzódó motivációkkal összefüggésben, de aggasztó, hogy körülbelül minden hetedik ember szerint az erőszak elfogadható válasz egyes állítólagos összeesküvésekre” – mondta Bobby Duffy professzor, a londoni King’s College Policy Institute igazgatója.

A közösségi média a legvalószínűbb hely, ahol az emberek először találkoznak összeesküvés-elméletekkel, de azok, akik olyan kiadványokat olvasnak, mint például a The Light, sokkal nagyobb valószínűséggel hisznek az összeesküvésekben, mint a többség, állítják a szakértők.

A mostani felmérésben részt vevők 19 százaléka szerint igaz vagy valószínűleg igaz, hogy „az Egyesült Királyság kormánya hajtotta végre a 2005-ös londoni metrótámadásokat, hogy a közel-keleti háború támogatására buzdítson”, és 18 százalékuk szerint biztosan vagy valószínűleg igaz, hogy „a Manchester Arena elleni támadásban »beépített színészek« vettek részt, akik úgy tettek, mintha megsérültek vagy meghaltak volna – valójában pedig nem haltak vagy sérültek meg emberek a helyszínen”.

Rovatok