Index Vakbarát Hírportál

Házkutatást tartottak Nicolas Sarkozy volt francia elnöknél

2023. június 13., kedd 18:30

Házkutatást tartott kedden a korrupciós ügyekkel foglalkozó francia országos pénzügyi ügyészség Nicolas Sarkozy volt államfő párizsi otthonában, miután kihallgatták őt a rendőrök a 2007-es győztes elnökválasztási kampányának gyaníthatóan törvénytelen líbiai finanszírozása ügyében.

Tíz évig tartó vizsgálat után az ügyészség egy hónappal ezelőtt kezdeményezte 13 ember, köztük az exelnök és három volt minisztere bíróság elé állítását bűnszövetkezetben való részvétel gyanúja miatt. Az érintettek tagadják a vádakat.

A 2011-ben meggyilkolt Moammer el-Kadhafi líbiai diktátortól származó, feltételezett támogatás ügyében 2018 márciusában indult eljárás Sarkozy ellen passzív korrupció, törvénytelen kampányfinanszírozás, közpénzzel való visszaélés és bűnszervezetben való részvétel gyanúja miatt.

Sarkozy 2007 és 2012 között volt hivatalban. Az utóbbi gyanúsítás azt jelenti, hogy a vádhatóság szerint az exelnök szemet hunyt afelett, hogy volt közvetlen munkatársai, politikai támogatói és a közvetítők megpróbáltak pénzügyi támogatást szerezni a líbiai rezsimtől a 2007-es elnökválasztási kampány finanszírozásához, mégpedig több millió eurós összegben.

A francia hatóságok feltételezése szerint

Sarkozy a 2007-es kampányához összesen 50 millió eurót kapott a Kadhafi-rezsimtől, ami több mint kétszerese a 21 millió eurós kampányfinanszírozási limitnek.

A pénzügyi támogatásról kötött megállapodás tényét az elmúlt években több volt vezető líbiai politikus és közéleti ember is megerősítette, köztük a francia fegyverszállítási ügyekben közvetítőként szereplő Ziad Takieddine francia–líbiai üzletember, aki a francia vizsgálóbíróknak elmondta, hogy 2006-ban és 2007-ben a francia belügyminisztérium épületében három alkalommal adott át pénzzel teli bőröndöt, összesen ötmillió eurót Sarkozynek – aki akkor belügyminiszter volt –, illetve akkori kabinetfőnökének, Claude Guéant-nak.

Az üzletember először tagadta, hogy Nicolas Sarkozy támogatást kapott a rezsimtől, majd két hónap múlva megváltoztatta az álláspontját. Az ügyészség ezért azt gyanítja, hogy a tanút befolyásolták, és ennek kivizsgálására külön eljárást indított. Ez ügyben hallgatták ki kedden a rendőrök Nicolas Sarkozyt, majd házkutatást tartottak az otthonában. Rendőrségi források szerint a volt elnök feleségét, Carla Bruni-Sarkozy énekesnőt is meghallgatták a nyomozók, de őt csak tanúként.

A vádak befogadásáról és az esetleges perindításról a közeljövőben a vizsgálóbíróknak kell dönteniük – írja az MTI.

Rovatok