Index Vakbarát Hírportál

Politikai botrányt kavart a szavaival a Twitter társalapítója

2023. június 13., kedd 11:36

India azzal fenyegetőzött, hogy betiltja a Twittert az országban, amennyiben a platform nem tesz eleget a fiókok korlátozására vonatkozó utasításoknak – mondta hétfőn Jack Dorsey társalapító. Az indiai kormány „szemenszedett hazugságot” kiáltva utasította vissza az amerikai vállalkozó megjegyzéseit.

Jack Dorsey, aki 2021-ben távozott a Twitter vezérigazgatói posztjáról, azt állította, hogy India országos szintű tiltással és az alkalmazottak elleni razziákkal fenyegette meg a céget. Az indiai kormány állítólag azt követelte, hogy távolítsák el a kormányt bíráló bejegyzéseket és korlátozzák a kormánykritikus fiókok tevékenységét.

„Azt mondták, leállítják a Twittert Indiában, ami egy nagyon nagy piac számunkra. Rendőrségi razziákkal is fenyegetőztek. Ez India, ami állítólag a demokratikus berendezkedésű országok közé tartozik” – mondta Dorsey a YouTube Breaking Points című hírműsorának adott interjúban.

Narendra Modi miniszterelnök kormánya többször is tagadta, hogy cenzúrát folytatna az online térben. A kabinet kedden azt mondta, hogy Dorsey állításai „nyílt hazugságok”.

„Senki nem került börtönbe, és a Twittert sem »kapcsolták le«. Dorsey Twitter-rezsimjének problémája volt az indiai jog szuverenitásának elfogadásával” – írta Rajeev Chandrasekhar, az informatikai ügyekért felelős miniszterhelyettes a Twitteren közzétett bejegyzésében, amelyről az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió adott hírt.

A mezőgazdasági reformok miatt a gazdák tiltakozásai egy éven át tartottak, ezek a demonstrációk a legnagyobbak közé tartoztak, amelyekkel a kormány a közelmúltban szembesült. A gazdák 2021 végén vetettek véget a tiltakozásoknak, miután engedményekhez jutottak.

A Twitter egyébként kezdetben eleget tett a kormány kérésének, de később a legtöbb fiókot visszaállította, arra hivatkozva, hogy „nem kapott elégséges indokot” a felfüggesztések folytatására.

Az indiai kormány szerint csak a félretájékoztatást és a békét/biztonságot gátló posztokat akarja korlátozni. Jogvédő és érdekvédelmi csoportok azonban aggodalmakat fogalmaztak meg az emberi jogokkal és a szólásszabadsággal összefüggésben Indiában.

Rovatok