Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter keményen beszólt több európai államnak

2023. június 15., csütörtök 19:50

Felháborító, hogy az Északi Áramlatnál történt robbantás ügyében semmilyen komolyan vehető vizsgálat nem volt – mondta csütörtökön Szijjártó Péter külügyminiszter. A detonáció körülményeit hónapok óta vizsgálják.

A vezetéknél történt szabotázsakciót jelenleg három ország, Németország, Svédország és Dánia egy nemzetközi vizsgálatban igyekszik felderíteni. A vizsgálat még folyamatban van, de éppen a minap érkezett a hír, mely szerint már az utolsó szakaszba lépett.

Ennek ellenére az utóbbi hónapokban Oroszország azt állította, hogy szerintük a vizsgálatot nem lehet komolyan venni. Úgy tűnik, ebben Szijjártó Péter is egyetért velük, ugyanis a TASZSZ és a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségek szerint nemrég azt mondta:

Történt egy terrorista támadás a kritikus infrastruktúra ellen Európában […] az Északi Áramlatnál. És felháborító, hogy azóta sem volt semmilyen komoly vizsgálat.

A külügyminiszter – aki a Nemzetközi Gazdasági Fórum miatt jelenleg Szentpéterváron tartózkodik, és ott adott interjút orosz újságíróknak – azt nem fejtette ki, hogy miért tartja komolytalannak a vizsgálatot, amelyet az említett három állam folytat. 

Az ukránokat és a horvátokat is kritizálta 

Szijjártó Péter ezenkívül arról is beszélt a konferencián a TASZSZ szerint, hogy az energiapolitikában két ország [Ukrajna és Horvátország – a szerk.] kihasználja Magyarország szorult helyzetét.

Magyarországot két útvonalon látják el olajjal. Most mindkét ország őrült módon, egymással összehangolva emeli a tranzitdíjat

– mondta a külügyminiszter, aki arról is beszélt, hogy „biztosítanunk kell, hogy egyetlen országnak se váljon előnyére, ne használhassák ki a mostani krízisszerű energiahelyzetet, és semmilyen országnak ne legyen haszna abból, hogy mások számára tranzitországként működik”.

A fentiek előzménye volt, hogy az ukránok a háború kezdete óta már többször is emelték a díjat, és tavasszal további emeléseket lengettek be a nyárra is. Az emelések egyike már életbe is lépett: június 1-jén az ukránok 25 százalékra emelték a díjat. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban azt mondta csütörtökön: „Szinte már az is jó hír, hogy Ukrajnán keresztül zavartalanul érkezik az olaj, még azzal együtt is, hogy Ukrajna ismét jelentősen emelte a tranzitdíjat”.

Eközben a horvátokkal májusban kötött a Mol olyan megállapodást, amely értelmében a vállalat szerint a méltányos piaci ár többszörösét kell kifizetniük az olajért. A vállalat szerint nem volt más választásuk, mert a horvátoktól érkező olaj nélkül nem tudnák működtetni a vállalat pozsonyi finomítóját.

Az orosz–ukrán háború fejleményeit csütörtökön is percről percre követjükebben a cikkünkben.

Rovatok