Index Vakbarát Hírportál

A békefenntartók kivonására kéri Mali az ENSZ-t

2023. június 17., szombat 13:21

A békefenntartó erők „haladéktalan” kivonására kérte pénteken az ENSZ-t Mali átmeneti katonai vezetése, arra hivatkozva, hogy „bizalmi válság” alakult ki a mali hatóságok és az egy évtizede ott állomásozó ENSZ-misszió (MINUSMA) között.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a nyugat-afrikai ország, amelynek mindenkori vezetése 2012 óta küszködik az iszlamista felkelőkkel. A MINUSMA-t az ENSZ 2013-ban vezényelte oda, hogy segítsen a küzdelemben, amelyben már korábban is részt vettek külföldi katonai kontingensek.

A növekvő instabilitás miatti frusztráció két államcsínyhez vezetett 2020-ban, illetve 2021-ben, és a hatalmon lévő junta összeütközésbe került a MINUSMA-val és más nemzetközi szövetségeseivel, közöttük Franciaországgal.

Sajnálatos módon bizonyos jelek szerint a MINUSMA hozzájárult a közösségek közötti feszültségek szításához

– jelentette ki pénteken Abdoulaye Diop, Mali külügyminisztere az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

„Ez a helyzet bizalmatlanságot szül a mali lakosság körében, és bizalmi válságot okoz a mali hatóságok és a békefenntartók között” – mondta a miniszter, hozzátéve,

a mali kormány a MINUSMA haladéktalan kivonását kéri.

A Biztonsági Tanács tizenöt tagjának június 30-ig kell határozatot elfogadnia a MINUSMA mandátumának meghosszabbításáról. A határozat elfogadásához legalább kilenc támogató szavazatra van szükség, az állandó tagok – Oroszország, Kína, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország – vétója nélkül.

Vaszilij Nyebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője a vitában megjegyezte, hogy a békefenntartó misszió csak akkor lehet sikeres, ha „szorosan együttműködik a fogadó országgal, és tiszteletben tartja Mali szuverenitását”.

A kéksisakosok mandátumuk szerinti elsődleges feladata stabilizálni a mali belbiztonsági helyzetet, ezzel segítséget nyújtva a civil kormányzáshoz elvezető politikai átmenethez, megvédelmezni a polgári lakosokat a fizikai támadásoktól és biztonságos környezetet teremteni a humanitárius segélyek odaszállításához.

Mali egyre nagyobb veszélybe kerül

Az iszlamista támadások különösen 2015 óta súlyosak és egyre súlyosabbak az országban, de az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal és az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettel kapcsolatban álló csoportok a Száhel-övezet más országaiban is garázdálkodnak, és rettegésben tartják lakosságot. Az ENSZ adatai szerint ezreket öltek meg, és hatmillió ember kényszerült otthona elhagyására.

Nicolas de Riviere francia ENSZ-nagykövet közölte, hogy a BT számára készült ENSZ-jelentés szerint a mali hatóságok és a MINUSMA között megmaradt párbeszéd ellenére utóbbit akadályozzák a működésében. Amióta a Wagner (orosz magán zsoldoshadsereg) megérkezett Maliba, csak nőtt ez a korlátozás, valamint a hatóságok súlyosan megsértik az emberi jogokat és a nemzetközi humanitárius jogot – mondta Nicolas de Riviere.

António Guterres ENSZ-főtitkár júniusban azt javasolta, hogy a BT egy évre hosszabbítsa meg a MINUSMA megbízatását, és tartsa fenn a jelenleg engedélyezett létszámát: a mintegy 15 ezer katonát és rendőrt.

A mali politikai átmenet részeként vasárnap népszavazást rendeznek az országban az új alkotmányról – írta az MTI.

Rovatok