Index Vakbarát Hírportál

Tücsökinvázió tartja rettegésben a lakosokat az Egyesült Államokban

2023. június 17., szombat 14:34

Tücskök milliói vándorolnak át az államon, miután tavasszal késett a kikelésük.

Mormon tücsök néven ismert rovarok milliói lepték el Nevadát, riadalmat keltve a lakosok körében, elborítva az utakat és az épületeket.

A közösségi médiában és a helyi hírcsatornák által megosztott felvételek hat nevadai megyét mutatnak, ahol a rovarok sűrű rajban, lassan és hatékonyan mozognak az államban. Egy helyi kórháznak seprűket és lombfúvókat kellett bevetnie, hogy megtisztítsa az utat a betegek számára, hogy bejussanak az épületbe – mondta a KSL helyi hírügynökségnek az Északkelet-nevadai Regionális Kórház szóvivője.

A rovarok nemcsak rémisztő, pestisszerű látványt keltenek, de az utakat is veszélyessé teszik, amikor nagy számban megjelennek.

„A mormon tücskök ellephetik az utakat, amelyek így csúszóssá válnak” – mondta Jeff Knight, a nevadai mezőgazdasági hivatal entomológusa szintén a KSL-nek.

„A nagyobb problémát a délutáni zivatarok jelentik. Ha egy kicsit vizes lesz az út, és csúszóssá válik, ráadásul még a rovarok is megjelennek, az gondot okozhat. Számos balesetünk volt már, amit a mormon tücskök okoztak” – tette hozzá.

Rovatok