Index Vakbarát Hírportál

Erőszakba torkollott egy franciaországi tüntetés, több rendőr is megsérült

2023. június 18., vasárnap 09:22

Tizenkét rendőr megsebesült szombaton, amikor tüntetőkkel csapott össze a franciaországi Szavoja megyében (Savoie), ahol erőszakba torkollott az Alpokba tervezett nagysebességű vasút projektje elleni tiltakozás – közölték a hatóságok.

A Maurienne-völgyben mintegy kétezer tüntető, köztük egy nagyjából háromszáz fős, sötét ruhás keménymag tiltakozott a Lyon és az olaszországi Torino közötti, alagutat is magába foglaló vasúti összeköttetés megépítése ellen.

Francois Ravier helyi prefektus egy sajtótájékoztatón közölte, a megmozdulás résztvevői kövekkel dobálták meg a rohamrendőröket, akik könnygázzal válaszoltak, egy tüntető megsebesült.

A Föld felkelése (Les Soulevements de la Terre) elnevezésű egyesület szombaton késő este a Twitter-bejegyzésben vitatta az említett számadatot, és azt állította, hogy valójában 50 tüntető sebesült meg, hatan közülük kórházba is kerültek.

Tisztviselők elmondása szerint a határellenőrzések során négyszáz tárgyat, késeket és kalapácsokat találtak, a biztonsági szolgálatok által ismert 96 embert pedig visszaküldtek Olaszországba.

Rovatok