Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, mi okozta a 34 éves Cody Longo halálát

2023. június 19., hétfő 10:37

Cody Longo amerikai színész 34 éves korában halt meg még februárban. Most kiderült, hogy az Életünk napjai egykori sztárja az orvos szakértő szerint az évekig tartó kemény alkoholfogyasztás miatt halt meg.

Cody boncolási jegyzőkönyve – amelyet a TMZ szerzett meg – szerint a néhai színész halálának oka krónikus alkoholfogyasztás volt, és a jelentés azt is megjegyzi, hogy a halál módja természetes volt.

Mi több, a boncolás szerint Cody teste már bomlásnak indult, amikor holtan találták, és a halál helyszínén alkoholos üvegek voltak.

A 34 éves Codyt februárban holtan találták a texasi Austinban egy ház ágyában. Cody családja korábban elmondta, hogy évekig küzdött az alkoholfogyasztással, és 2022 nyarán elvonóra ment.

Már akkor is úgy gondolták, hogy visszaesett, és az alkoholizmusába halt bele végül. Longo a karrierje kezdetén színházakban játszott, majd Los Angelesbe költözött, hogy filmszínészként helyezkedjen el. Felesége mellett három kisgyermekét hagyta hátra.

Híresebb szerepeiben Nicholas Almain szerepét alakította az Életünk napjai című amerikai szappanoperában, valamint Eddie Durant játszotta a Hollywood Heights Törj a csúcsra! sorozatban.

Rovatok