Az MCC Budapest Lectures rendezvényén John Tolan professzor mutatta be az iszlám vallás európai kultúrában betöltött szerepét. Az elmúlt 1400 év során felmerült kérdésekre és problémákra – a többi vallás hitbéli hagyományaihoz hasonlóan – számos válasz és álláspont alakult ki a muszlim tudósok körében is. Az előadás ezek egyes elemeit, kulcspontjait elemezte.
A professzor távolról indított, először azt vázolta fel, hogy mikorra vált egyértelműen vallássá az iszlám. Szerinte ez a folyamat az Omajjád kalifák idejére, vagyis a 661 és 750 közötti időszakra kristályosodott ki. Felmerül a kérdés, miként terjedt abban az időben a hagyományosan arab területeken kívül is az iszlám. Az első térség a mai Irán területe volt, ahol nem volt jellemző az erőszakos iszlamizáció, de a terjeszkedést a XIII. században erősen lassították a mongolok. A Mongol Birodalomban ugyan nem volt tételes vallás, de animisztikus világképük, sámánista szertartásaik voltak.
John Tolan megjegyezte, ahogyan az arabok hódítottak a későbbiekben az Indiai-óceán partjai mentén, úgy erősödött az áttérni akarók száma. Ez egyfelől annak is betudható, hogy az arab megszállás idején, ha valaki érvényesülni akart a helyi adminisztrációban, elengedhetetlen volt, hogy felvegye az iszlám vallást. Másfelől pedig sorra jöttek létre az arab kereskedőtelepek, ahol bizony nem jelentett hátrány a nyelv ismerete, amely gyakran együtt járt a vallás felvételével is.
A professzor előadásának másik íve az arab reneszánsz, vagyis a Nahda mentén húzódott. Szerinte ez a XIX–XX. században jelentkezett irányzat azért volt fontos, mert rávilágított arra, hogy a muzulmán társadalmak akkorra már jócskán lemaradtak a hatalmas lendülettel gyarmatosító Nyugattól, és megújulásra szorultak. Elsősorban a francia és a brit gyarmatosítással megjelent változások mutatták, hogy bizony-bizony van hova felzárkózni gazdasági, kulturális és katonai értelemben is.
A Nahda (manapság meglehetősen vegyes érzelmekkel fogadott jelentése) az arab ébredést vagy felvilágosodást jelenti, egy olyan kulturális mozgalmat, amely az Oszmán Birodalom arabok lakta területeiről (Egyiptom, Libanon, Szíria) indult. Később, a XX. század 30-as éveiben már megjelenik a politikai iszlám is. Ennek lényege az Európából érkezett jogrend elutasítása és a visszatérés az ősi, Mohamed idején alkalmazott iszlám joghoz, a sáriához.
Ezt már akkor egyértelműen egyfajta nyugatellenességként kellett, lehetett felfogni.
A Muzulmán Testvériség Egyiptomban gyorsan komoly ellenzéki erővé vált, harcot hirdetve a britek és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen. Ugyanakkor azt a koncepciót követték, amely szerint az iszlám az az erő, amely összekapcsolja a tradíciót és a modernséget. A mozgalom népszerűvé vált a városi kispolgárság körében, azonban volt egy fegyveres akciókat is vállaló része, amely 1954-ben merényletet kísérelt meg az akkori egyiptomi elnök, Nasszer ellen. Ezután menniük kellett és a szomszédos, keményvonalas, vahabita királyság, Szaúd-Arábia nyújtott nekik menedéket.
A professzor el nem döntött kérdésként tette fel, hogy minek nevezhető az iszlám és Európa közötti vetélkedés. A konfliktus a kultúrák ütközése, vagy a vallások ütközése. Utalt arra a változó európai megközelítésre is, hogy például amíg Franciaországban a korábban a térségből érkezetteket maghrebieknek, afrikainak vagy egyszerűen csak arabnak nevezték, addig az 1990-es évek után ez megváltozott, és egységesen migránsként tekintenek rájuk.
John Tolan idézett egy felmérést is, amely szerint növekszik Európában a muszlimok lélekszáma, a becslések azt mutatják, hogy 2100-ra eléri a lakosság 15 százalékát.
Ez ugyan jelentős szám, de szerinte nem tűnik nagynak a lehetséges iszlamizáció, és nem ez fogja meghatározni a kontinens jövőjét.
Az Index kérdésére, hogy mit gondol azokról a meghökkentő rendezési lépésekről és kibékülésekről, amelyek a Közel-Keletet az elmúlt fél évben jellemezték – elég, ha Irán és Szaúd-Arábia kapcsolatainak normalizálására gondolunk, vagy hogy Szíriát 10 év után visszavették az Arab Liga soraiba –, a professzor azt mondta, ezek jó lépések. Ugyanakkor viszont utalt arra, hogy az iráni síiták és a keményvonalas szaúdi szunniták mindig is dominálni akarták a Közel-Keletet, és nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy teljesen eltérő berendezkedésű államokról van szó. Hiszen az egyik egy monarchia, a másik pedig egy forradalmi rendszer, amelyek az elmúlt fél évszázadban késhegyig menő harcot vívtak, kíváncsi meddig tart majd a nyugalom a térségben.
(Borítókép: Claudio Villa / Getty Images)