A magyar légitársaság két munkatársa vesztette életét Svédországban, miután a tengerbe zuhantak a kisrepülőgépükkel. A mentésvezető szerint a két magyar férfi azért repült a skandináv országba, hogy egy másik repülőgépet vásároljanak.
Mint arról korábban az Index is beszámolt, lezuhant egy kisrepülőgép Svédországban, két magyar utasát holtan találták meg hétfőn. A propelleres sportrepülő Stockholmtól 120 kilométerre délnyugatra, Arkösund falunál csapódott a tengerbe vasárnap.
A roncsot és utasait – két, 40-50 év közötti magyar állampolgárt – hétfő reggel találták meg búvárok és helikopterek segítségével.
Az SVT svéd köztévé hatóságokra hivatkozó jelentése szerint a repülőgép Lengyelországból szállt fel, és a svéd fővárostól északnyugatra fekvő Dala-Järnába tartott, de menet közben ismeretlen okból megváltoztatta útirányát, és a Stockholmtól 100 kilométerre délnyugatra lévő Skavsta nemzetközi repülőtér irányába tartott.
A hvg.hu úgy értesült, hogy a két magyar áldozat a a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület vezetői és a Wizz Air pilótái voltak. Ezt a magyar légitársaság is megerősítette a portálnak.
Vasárnap este két kollégánk balesetben életét vesztette Svédországban. Mivel magánúton voltak, így a tragédia részleteiről a légitársaságnak is csak annyi információ áll a rendelkezésére, amit a hatóságok eddig a nyilvánosságra hoztak. Két nagyszerű, szakmailag tökéletesen felkészült kollégát vesztettünk el. A Wizz Air osztozik a hozzátartozók fájdalmában, és őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családtagok, barátok és a kollégák felé
– fogalmazott a Wizz Air közleménye.
Az rtl.hu információi szerint a HA-BNS lajstromjelű, Socata MS.893A Rallye Commodore 180 (Moran) típusú légcsavaros, könnyű repülőgépet vezető pilóta utoljára a linköpingi repülőtér repülésirányítójával beszélt.
Az erről készült felvételen hallható, hogy a magyar pilóta az időjárás felől érdeklődik, majd a torony változó erősségű szélről, esőről, alacsony felhőplafonról, záporokról és korlátozott láthatósági viszonyokról tájékoztatja.
A magyar pilóta ezt megköszönte, majd a gép a Flightradar24 képéről magyar idő szerint 20 óra 13 perc eltűnt.
A portál szerint elképzelhető, hogy a magyar gép pilótája elveszíthette tájékozódási képességét, és a magas dombok, a bonyolult partvonal és a rossz időjárás együttes körülményei vezethettek a gép tengerbe zuhanásához.
A mentésvezető Christer Ekeroth a helyi sajtónak elmondta, hogy a két magyar férfi azért repült Svédországba, hogy egy másik repülőgépet vásároljanak.