Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek Andrew Tate és fivére ellen

2023. június 20., kedd 12:45

A bukaresti bíróságon letétbe helyezték a Tate fivérek elleni vádiratot. Ezzel hivatalosan is vádat emeltek az influenszer és testvére ellen. A vád emberkereskedelem.

Vádat emelt a román ügyészség Andrew Tate és fivére ellen. A testvérpárt emberkereskedelemmel, nők szexuális kizsákmányolásával vádolják. A Tate fivérek tagadják az ellenük felhozott vádakat – írja a BBC.

Andrew Tate-et már tavaly őrizetbe vette a rendőrség embercsempészet, nemi erőszak és szervezett bűnözői csoportok létrehozásának vádjával. A rendőrség szerint Andrew Tate és fivére, Tristan fiatal lányokat szexuális tartalmú videók készítésére kényszerítettek. A pornográf videókat feltöltötték az internetre, amiből a testvérpárnak jelentős bevételei származtak.

A közismert influenszer elutasította a nyomozásban érintett nők vallomásait, akik nemi erőszakkal és kizsákmányolással vádolták őt, sőt az egyik nőről azt állította, hogy a BBC találta ki. Tate egy vele készített interjúban fejtette ki az üggyel kapcsolatos álláspontját.

A bukaresti bíróságon letétbe helyezett vádirat szerint a négy vádlott 2021-ben szervezett bűnözői csoportot hozott létre emberkereskedelem céljából.

A bűnszervezet Romániában, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is működött. A vádiratban hét áldozatot neveznek meg, akiket a Tate fivérek hamis ígéretekkel csaltak lépre. A bírósági per várhatóan hosszú évekig fog tartani.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés bűncselekmény a téma.  Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok